Tudtad, hogy ezeket mind tilos betenni a fagyasztóba?

Tönkreteszi őket

Bizonyos élelmiszereket nem célszerű lefagyasztani.

Dia

	A tojás a fagyasztás során tönkremegy, az állagromlás mellett a benne található folyadék meg is fagy, ami szétrepesztheti a héjat. Kiolvasztás után gyakorlatilag használhatatlanná válik minden tojás, legalábbis, amit nyersen teszel a fagyasztóba.

	Míg például meggyet, bogyósgyümölcsöt szokás lefagyasztani, hogy aztán többek között turmixok, sütemények készüljenek felhasználásukkal, az olyan friss zöldségeket és gyümölcsöket, melyeknek magas a víztartalmuk, és eredeti állaguknak megfelelően szeretnéd felhasználni őket - ilyen lehet például az uborka -, ne tedd a fagyasztóba, a jegesedés miatt ugyanis jelentős mértékben megváltozhatnak, és ízüket is elveszíthetik.

	Sajtot se tegyél a fagyasztóba - a puhább típusok esetében ez víztartalmuk miatt lehet problémás, a keményebb sajtok pedig kiolvasztás után úgymond lisztessé válhatnak, szétporladhatnak, széteshetnek.

	Ha a zöld leveles zöldségeket frissen, ropogósan szeretnéd felhasználni, soha ne tedd a fagyasztóba, mert fonnyadttá, puhává válnak. Más a helyzet, ha a későbbiekben főzéshez, ízesítéshez szeretnéd használni őket, például akár a spenótot vagy a medvehagymát.

	A tejet nem érdemes fagyasztással tartósítani, kiolvasztás után ugyanis darabos, csomós lehet - esetleg akkor lehet megpróbálni, ha a későbbiekben főzéshez használnád fel, ám ebben az esetben sem kifejezetten ajánlott.

	Bár nem élelmiszer, fontos tudni, hogy soha ne tegyél be úgy a fagyasztóba lezárt üveget, hogy az csordultig tele van, bizonyos folyadékok fagyás során jelentkező térfogatváltozása ugyanis szétrepesztheti az üveget.

	A Huffington Post javaslata szerint az egész krumplit sem célszerű betenni a fagyasztóba magas víztartalma miatt, érdemes inkább hűvös, száraz helyen tárolni. Ha mégis betennéd, előtte inkább főzd meg. Az eredeti cikkben szereplő teljes listáért kattints ide!

Ezt is szeretjük
Szerző: Árbócz Lilla
Fotó: