8 pompás dísznövény, amit tavasszal érdemes ültetni: hamar a kert gyöngyszemei lesznek
Egyes növényeket kifejezetten tavasszal érdemes ültetni, hogy jó esetben egészen őszig virágozzanak a kertben.
Tavasszal felébred téli álmából a természet, tarka virágok nyílnak, amiknek színes pompáját egész nyáron át lehet csodálni. Vannak olyan dísznövények, amiket kifejezetten tavasszal érdemes ültetni a kertbe, mert a téli fagyokat nem jól viselik.
A hagymás növények közül némelyeket teleltetni kell, és gumóikat csak melegebb időben, áprilisban vagy májusban lehet újra kiültetni a kertbe, ahol rövid időn belül ismét a kert gyöngyszemeivé válnak.
Tavaszi virágok a kertben
Mostanában kissé hóbortos az időjárás, még havazott is, mintha csak december lenne, ami nemcsak az embereket, de a növények fejlődését is összezavarhatta. Ez épp kapóra jön azoknak, akik eddig csak gondolkoztak valamilyen virág ültetésében, mert a váratlan fagyok nem károsíthatták meg a növekvőfélben lévő szépségeiket. Olyan gyönyörű virágokat mutatunk, amik kifejezetten a meleg időben érzik jól magukat a talajban, és jó esetben akár egészen őszig vagy a hideg idő kezdetéig pompázhatnak a kertben.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció

















