Olcsó, jó sütni vele, de veszélyes is lehet: erre figyelj a biztonságodért!
Egyre többen használják, nagyon nem mindegy azonban, hogyan. Ezekre nagyon figyelj!
A szilikon sütőformákat nem véletlenül használják egyre többen és egyre szélesebb körben, számtalan előnyük közé tartozik például, hogy a hőt és a hideget egyaránt jól viselik, ellenállóak, könnyen lehet tisztítani őket, és tapadásgátló felületüknek köszönhetően nincs szükség külön olajozásra.
Változatos formákban kaphatóak, nem utolsósorban pedig egy mozdulat kivenni belőlük a süteményeket és más ételeket, ugyanakkor nem árt felhívni a figyelmet arra sem, hogy használatuk közben mennyire fontos betartani bizonyos szabályokat.
Veszélyes is lehet?
Ahogy arról korábban is írtunk, egy virág formájú szilikon sütőforma esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, vagyis a Nébih a túl magas szervesillóanyag-tartalom miatt a termék forgalomból történő kivonását kezdeményezte, és arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy ha található otthonukban az adott termékből, azt élelmiszerekkel való érintkezésre ne használják.
Ennek oka az volt, hogy míg a vonatkozó jogszabályok értelmében az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak nem változtathatják meg az élelmiszer összetételét vagy érzékszervi tulajdonságait, az adott termék esetében ez a kockázat fennállhatott. A kérdéses szilikon tortaforma vizsgálatát magas hőmérsékleten végezték, a hatóságok által mért illó szerves anyagok pontos összetétele azonban a hírek megjelenésének idején még nem volt ismert.
Nem megfelelő használat vagy kétes eredetű, nem megfelelő termék esetén előfordulhat, hogy a szilikonokból az élelmiszerbe átjutnak bizonyos anyagok: a Nébih szerint ezek legnagyobb csoportját a sziloxán oligomerek alkotják, de adalékanyagok, katalizátorok, bomlástermékek és reakciótermékek is beoldódhatnak az élelmiszerbe. A szerves illékony komponensek leginkább a nagy zsírtartalmú élelmiszerekbe juthatnak át, főleg nagyobb hőmérsékleten.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Így használd biztonságosan
Ahhoz, hogy mindezt elkerüld, nagyon fontos, hogy megbízható helyről származó terméket vásárolj, amivel kapcsolatban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság felhívja a figyelmet, hogy a szilikon sütőformák csak használati, kezelési útmutatóval forgalmazhatóak, a magyar nyelvűnek pedig meg kell egyeznie az idegen nyelvűvel.
Felhívják a figyelmet, hogy az egyes gyártókhoz, termékekhez eltérő utasítások tartozhatnak, melyeket nagyon fontos betartani. Ha egy adott terméket például csak a 220 fokos sütőbe lehet betenni, semmiképp se lépd ezt túl. A termék csomagolásának mindemellett tartalmaznia kell azt az európai uniós piktogramot - kattints ide, és nézd meg -, mely az élelmiszerekkel való érintkezésre szánt termékekre kerül.
7 tárgy, ami robbanást okozhat a lakásban: a legkomolyabb veszélyforrások
Nézegess képeket!
ElolvasomJellemző, hogy a szilikonformák 220-260 Celsius-, illetve -25-től -60 Celsius-fokig hőállóak, ezt jelzik is az adott termék útmutatójában, és mindig be kell tartani. A formát nem szabad megsérteni, megvágni késsel, emellett a sütőben és a mikrohullámú sütőben is távol kell tartani a közvetlen hőforrástól, például a grillezőrácstól, gázsütőben pedig a lángtól. Tisztításuk során a biztonságos alkalmazhatóság érdekében nem szabad erős mosogatószert használni, illetve tilos úgynevezett dörzsiszivacsot használni a felületükön.
OLVASD EL EZT IS!