A legnépszerűbb szerencsehozó tárgyak a lakásban: készülj a péntek 13-ra!
Akár babonás vagy, akár nem, ártani biztos, hogy nem fognak.
![Szerencsehozó tárgyak](https://kep.index.hu/1/0/1850/18502/185028/18502859_5579e48a47a3e6b7fb24e342e02432bb_wm.jpg)
Annak, hogy manapság a legtöbben balszerencsés napként emlegetik péntek 13-át, többek között történelmi és vallási okai is vannak. Amellett például, hogy Júdás az utolsó vacsorán tizenharmadikként ült asztalhoz, Jézust pénteken feszítették keresztre, így a keresztény hagyomány a pénteket sokáig a gonosz napjának tartotta.
Egy pénteki nap, péntek 13-a volt a napja a 14. században a templomos lovagok elleni összeesküvésnek is, mely végül kivégzésükhöz vezetett. Úgy tartják, utóbbi is péntekre esett, a középkori Európában pedig hosszú ideig később is pénteken tartották a kivégzéseket.
Joggal vetülhetnek baljós gondolatok e napra, úgy tartják, ilyenkor mosni és kenyeret sütni sem érdemes, új dolgokba belefogni pedig semmiképp, a babona szerint ugyanis semmi sem végződhet jól, ami péntek 13-án kezdődött. Léteznek azonban olyan tárgyak, melyek a hiedelem szerint segíthetnek megóvni otthonod, távol tartanak mindent, ami ártó, cserébe pedig szerencsét, pénzt és termékenységet vonzanak a házba.
Szerencsehozó, védelmező tárgyak
Számos olyan tárgy és szimbólum létezik, melyet a nyugati hagyományok a szerencséhez kötnek, de olyanok is szép számmal akadnak, melyekről a keleti hitvilág gondolja ugyanezt. Mindkét oldalról a legjellemzőbbeket gyűjtöttük egy csokorba - akár hiszel a babonában, akár nem, bármelyikkel ékesítsd is otthonod, rosszul semmiképp nem járhatsz.
OLVASD EL EZT IS!
![terelvalaszto-nagy](http://kep.index.hu/1/0/1842/18425/184258/18425801_2fc6fdf008a2c62a4111f5e1715c5199_wm.jpg)
- lakberendezés
- kis lakás