Képeken 7 dolog, amit társasházban nem tehetsz meg

Nagy baj is lehet belőle

A következőkre nagyon figyelj, ha társasházi lakóközösség tagja vagy!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az emberi együttélés normáit az alapvető morális irányelveken kívül Magyarországon a Polgári Törvénykönyv szabályozza, ez fekteti le a legfontosabb szabályokat, illetve azt, hogy ezek megszegése milyen következményekkel jár.

Előbbi mellett az adott település önkormányzatának rendeletei is irányadóak lehetnek annak viszonylatában, miként kell alkalmazkodni másokhoz, ha társasházban élsz, ezeknél is konkrétabb útmutatót jelent azonban az adott hely házirendje.

A házirendet be kell tartani

A házirend társasházanként különböző lehet, azonban vannak alapvető szabályok, melyeket általában mindenhol ugyanúgy fogalmaznak meg.

Szinte minden házirendben szerepel, hogy a társasház lakóinak szükséges betartaniuk a társas együttélés legfontosabb szabályait, valamint, hogy tartózkodniuk kell minden olyan magatartástól, mely másokat szükségtelenül zavar, vagy jogaik gyakorlását veszélyezteti.

A házirend szabályai minden lakóra érvényesek, akkor is, ha valaki lakás, de akkor is, ha csupán egy garázs vagy más, nem lakás céljára szolgáló helyiség tulajdonosa.

Mindegy, hogy valaki bérlő vagy tulaj, illetve az is, hogy állandóan vagy ideiglenesen tartózkodik-e az adott helyen, a házirendbe foglaltak ugyanúgy érvényesek rá.

Fontos tudni továbbá, hogy a házirend nem tanácsok egyfajta gyűjteménye, hanem szabályrendszer, melynek megsértése bizonyos esetekben nem csupán a lakóközösség rosszallását, de például szabálysértési bírságot is maga után vonhat.

Amit te tegyél, ha társasházban laksz

Ha társasházban élsz, sok mindenre kell figyelned: a tisztaságra és a zajongásra vonatkozó szabályokra épp úgy, mint a közös költség befizetésére vagy épp az állattartást kontrolláló irányelvekre. Nézd meg, mi az, amit jobb, ha nem teszel!

Képeken 7 dolog, amit társasházban nem tehetsz meg: nagy baj lehet belőle

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük