3 mutatós, trendi polcocska
Még több tárolóra van szükséged, de nincs kedved fúrni és faragni? Készíts látványos polcokat barkácsolás nélkül! Eláruljuk, hogyan csináld.
Sokan azt hiszik, hogy a könyvek, a fotók és egyéb tárgyak tárolása kizárólag az üzletekben kapható szekrények, polcrendszerek, illetve fúróval és csavarokkal rögzíthető polcok segítségével lehetséges. Pedig egy-két jó ötlettel is szert tehetsz hasznos polcocskákra, ráadásul fillérekből, a lehető legkevesebb munkával. Legyen a lakásod klasszikus, minimalista vagy éppen rusztikus stílusú, a következő ötletek között biztosan találsz legalább egyet, amit akár még ma megvalósíthatsz.
Praktikus tárolás létrán
Bármennyire furcsán hangzik, egy régi létrából néhány óra alatt kitűnő polcrendszert készíthetsz. Csupán egy darab csiszolópapírra van szükség, egy kevés pácra, lakkra, a környezetének megfelelő színű festékre, és néhány szélesebb lécre vagy falapra.
A polcrendszer alapjának lehetőleg kisebb falétrát válassz, a hatalmas, kétméteres festőlétra nem mutat olyan jól. Elsőként kezeld le a létra minden felületét alapozóval, majd a száradást követően csiszold át csiszolópapírral. Egy ronggyal töröld le róla a port, majd fesd át alaposan egyrétegű festékkel. Miután megszáradt, nincs más dolgod, mint kissé szétnyitva a szoba egyik sarkába állítanod a létrát, majd vízszintesen elhelyezni a fokai között néhány széles lécet - különleges hatást érhetsz el, ha ezeket a léceket is átfested egy, a szoba színeivel harmonizáló, de a létráétól eltérő árnyalatú festékkel.
Alacsony polcrendszer kosarakkal
Ha nincs kedved festeni, és kiselejtezett létrát sem tudsz szerezni, akkor elég néhány kosár, valamint két-három széles faléc is ahhoz, hogy praktikus polcrendszert alakíts ki - akár a nappaliban, akár a hálószobában.
A kosarakat szinte bármelyik lakberendezési üzletben vagy áruházban beszerezheted, csupán arra ügyelj, hogy kocka vagy téglalap alakúak legyenek, és csak néhány centivel legyenek mélyebbek, mint a polcok szélessége. A lakásod stílusához igazodva választhatsz vesszőfonott darabokat, de akár műanyagból vagy kemény papírból készült típusokat is.
Előbbi a rusztikus és romantikus stílusú otthonban mutat jól, míg utóbbiak a modern, minimalista lakásokba illenek a leginkább.
A polcrendszer összeállítása pedig egyszerű: helyezz el a padlón két dobozt vagy kosarat, egymástól körülbelül akkora távolságra, amilyen hosszúak a faléceid. A falécekre ismét helyezz két dobozt, arra pedig a következő lécet. Addig folytasd, amíg el nem éred a kívánt magasságot.
A kosarak nemcsak tartóként funkcionálhatnak, de a plusz tárolóhely szerepét is betölthetik. Helyezd el bennük a kevésbé használt könyveket, régi tárgyakat, amivel egyúttal biztonságossá is teszed a polcrendszert, a súlyok ugyanis nem engedik majd elmozdulni a kosarakat.
Légies polcrendszer kötelekkel és csomókkal
Nem csak praktikus, de igen látványos polcrendszert készíthetsz négy hosszú kötél, néhány falap, valamint nyolc kampó, nem utolsósorban pedig egy jó adag csomó segítségével.
A falécekből annyit szerezz be, ahány polcra szükséged van, a kötelek pedig egy méterrel hosszabbak legyenek, mint amekkora a mennyezet és a padló közötti távolság. Bár azt ígértük, sem fúrásra, sem pedig faragásra nem kerül majd sor, a falécek esetében mégis szükséges egy kis fúrás, mégpedig a négy sarkukon, hogy fel tudd fűzni őket a kötelekre - ezt a nagyobb áruházakban meg tudják oldani.
Első lépésként csavarj be négy kampót a mennyezetbe úgy, hogy a polc méretének nagyjából megfelelő, téglalap alakú területet foglaljanak közre - ügyelj rá, hogy alaposan becsavard őket, hogy képesek legyenek tartani a polcok súlyát.
Kösd rá a négy kötelet, majd kezdd el felfűzni a polcokat úgy, hogy minden polc után csomót kötsz a kötelekre. Ezek a csomók tartják majd meg a léceket. Mielőtt azonban jó erősen megszorítanád a csomókat, ellenőrizd, hogy a polcok vízszintesek-e, ellenkező esetben ugyanis nem lesz használható a végeredmény.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha felfűzted az összeset, utolsó lépésként a másik négy kampót csavard a padlóba úgy, ahogy a mennyezet esetében tetted, és rögzítsd a köteleket. Ha ez utóbbiak elég feszesek, nemcsak dekoratív lesz a polcrendszered, de biztonságos is.
OLVASD EL EZT IS!
- fény
- bútor
Így újítsd fel az otthonod ingyen!
- fény
- olcsó
5 rafinált fortély, ha kicsi a lakásod
- bútor
- konyha