Így használd a vajat penész ellen: meglepő trükköt mutatunk
Ha mindezeket vajjal kened be, megakadályozod, hogy megpenészedjenek.
Ha az élelmiszerek túl gyorsan romlanak meg a hűtőszekrényben, vagy éppen nagyon hamar megtelepszik rajtuk a penész, érdemes rejtett okokra gyanakodni, ha nem szeretnéd azokat rendszeresen idő előtt kidobni.
A rejtett penész megjelenéséhez elég egy kevés nedvesség is, így például egy tál még ki nem hűlt étel hűtőbe kerüléséből adódó páralecsapódás, vagy éppen az, ha mosás után, még nedvesen teszed be a zöldségeket, gyümölcsöket.
Amellett, hogy mindezt elkerülöd, érdemes a készülék zugaiban megbújó penészgombáktól is megszabadulnod - ezek ugyanis közvetlen érintkezés nélkül is átkerülhetnek az élelmiszerekre -, fontos például áttörölni a hűtő ritkábban takarított részeit, a rácsok kevésbé látható felét vagy a gumitömítést.
Vajjal a penész ellen
Mindezeken túl persze bizonyos idő elteltével a penészesedés természetes jelenség, amelyet azonban néhány élelmiszer esetében már azzal is megakadályozhatsz, ha egy kevés vajat használsz.
Ha például a sajt vágófelületét vékonyan bekened vajjal - a módszer elsősorban félkemény sajtok esetében hatékony -, majd így csomagolod be, megakadályozhatod a penészedést és a kiszáradást is, ami ugyanígy igaz például akkor is, ha megmarad egy félbevágott vörös- vagy lilahagymád.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tudtad, hogy ezeket tilos betenni a hűtőbe?
Vannak olyan ételek, amelyeket rossz ötlet hűtőben tárolni, mert többet ártasz vele, mint használsz. Nézd meg a képeket!
Tudtad, hogy ezeket tilos betenni a hűtőbe? Többet ártasz vele, mint használsz!
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!