5 szülői mondat a régmúltból, amit soha ne adj át a gyerekednek: aláássák az önbizalmat

Negyven-hatvan évvel ezelőtt, amikor a szülői nevelés mintái még megkérdőjelezhetetlen bizonyossággal öröklődtek át generációkról generációkra, ezek a szülői mondatok még teljesen ártalmatlannak tűntek, hiszen minden esetben a jó szándék, a kemény életre nevelés vezérelte őket.

Ám a pszichológusok mára világossá tették, hogy a káros hatású családi minták és beidegződések átörökítése elképesztően rombolja a gyerekek önbizalmát, így a régen elhangzott mondatok az időn átívelve ma is képesek elbizonytalanítani a szülő-gyermek kapcsolatokat, és lecsavarni az érzelmek hangerejét.

Noha sohasem bántásból hangzanak el, mégis érzelmeik elnyomására, szégyellésére, vagy a fájdalmak tűrésére, figyelmen kívül hagyására tanítják a gyermekeket.

Lehet, hogy számodra is ismerősen csengenek, de bármennyire kötődnek az emlékeidhez, ügyelj arra, hogy soha ne mondd a gyerekeidnek!

Káros hatású szülői mondatok a régi időkből, amelyek tönkreteszik a gyerek önbizalmát

A hatvanas-hetvenes, sőt, a nyolcvanas-kilencvenes években is bőven akadtak olyan nevelési célzatú, gyakran koptatott szülői frázisok, melyeknek a gyermeki lélekre tett hatását senki nem kérdőjelezte meg.

Ezek a mondatok úgy öröklődtek a családban, mint a nagymama kredence, és a valódi üzenetüket azok sem firtatták, akik megkapták, majd felnőttként továbbadták, mint valami családi ereklyét, vagy gondosan megőrzött csomagot.

Noha első hallásra semmi rossz szándék nincs bennük, mégis úgy fúródnak bele észrevétlenül az idegrendszerbe, akár a gombostűk. Ma már rengeteg pszichológus foglalkozik azzal, hogy a régi szülői „mantrák”, avagy egy-egy sokat hallott, a gyermeket minősítő vagy az érzelmeit elbagatellizáló mondat milyen hatással bírhat még felnőttkorban is, mintha folyton magunkkal cipelnénk az agyunk egyik kis fiókjában, majd aktiválnánk egy ismerős szituációban.

Bár a szorongásos megfelelési vágynak, az érzelmek elnyomásának, vagy a kényszeres maximalizmusnak sohasem egyetlen elhangzott mondat a fő katalizátora, de vannak olyan kijelentések, intelmek, bölcselkedések, amelyek úgymond egy ártalmas nevelési mintázat kivetülései, tehát jól tükrözik a szülői hozzáállást az érzelmek és a sikerek megéléséhez.

Attól, hogy sokan és sokszor mondták régen, még nem biztos, hogy jót tesz a gyereknek

A gyermekek a szülők mintáján keresztül tanulják meg, hogy hogyan viszonyuljanak az érzéseikhez, így sohasem egyetlen, hanem egy gyakran hangoztatott kijelentés, illetve az azt alátámasztó szülői viselkedés indíthatja el az érzelmek elnyomásának vagy a kényszeres megfelelésnek, túlteljesítésnek a belső folyamatát.

Fontos, hogy ezek a mondatok milyen szituációkban és hogyan hangzanak el. Ártalmatlannak tűnnek, de a gúnyos hangsúly, vagy a megsemmisítő, egyéni véleményt és döntést nem tűrő hangnem tovább fokozhatja a gyermek önbizalmát aláásó manipulációt.

„Jaj, ne sírj már, hiszen ez katonadolog!”: lehet, hogy csak lehorzsolta a térdét a gyerek, és ez valóban nem jelenti a világ végét, de egy ilyen mondat nem csupán a fájdalmát, hanem az ijedtségét is figyelmen kívül hagyja.

Talán ő még nem tapasztalt nagyobb fájdalmat, és megnyugtatásra van szüksége, de egy ilyen mondat csak azt sulykolja bele, hogy amit érez, az nem számít, jobb, ha elnyomja, elrejti, hogy másoknak ne okozzon vele kellemetlenséget.

Azok a felnőttek, akiknek gyerekként akkor is viselkedniük kellett és csendben meghúzódni, amikor fájdalmat vagy félelmet éltek meg, gyakrabban nyomják el és hagyják figyelmen kívül a rossz érzéseiket, előtérbe helyezve azt, hogy mások számára ne teremtsenek kínos helyzetet, amivel esetleg nem tudnak mit kezdeni.

„Amíg a mi házunkban laksz, kötelességed betartani a mi szabályainkat” - vagyis lefordítva: ha anyagilag eltartunk, az feljogosít minket arra, hogy a saját határaidat figyelmen kívül hagyva elvárjunk tőled dolgokat. Véleményed, beleszólásod, egyéni döntésed nem lehet, mi diktálunk, mert hajlandók vagyunk felnevelni téged.

Nagyon káros, ha a szülő az anyagi fölényét használja arra, hogy cserébe jó viselkedést várjon el a gyerektől. Belegondolni is rossz, hogy amikor ebből a manipulált gyermekből felnőtt lesz, és netalántán bekerül egy érzelmileg elnyomó párkapcsolatba, amelyben a másik fél többet keres, milyen reakciókat válthat ki belőle az ismerős helyzet.

A folytonos megfelelés, túlkompenzálás hajtja, nem szabja meg a határait, nem mer önmaga lenni, mindent a párja kénye-kedve szerint csinál, hogy betartsa a szabályokat. Úgy érzi, szeretet csak akkor jár neki, ha alárendeltként meghúzza magát és az elvárások szerint viselkedik. Sajnos generációk nőttek fel ezzel a meggyőződéssel.

„Ha jobban igyekeztél volna, nem négyes, hanem ötös lenne az a dolgozat. Bezzeg XY-nak biztosan ötös lett!”: a dicséret hiánya, a befektetett munka leminősítése, valamint egy jobban teljesítő személlyel való összehasonlítás nagyon rombolóan tud hatni a gyermek önbizalmára.

Egy ilyen szülői megnyilvánulás azt az üzenetet közvetíti számára, hogy nem elég jó, és az erőfeszítései csak akkor érdemelnek figyelmet, dicséretet vagy megbecsülést, ha a maximális teljesítményt nyújtja.

Lehet, hogy egyes gyerekeknek a négyesért is sokat kell tanulnia, de ez a mondat általánosít, méltatlanul figyelmen kívül hagyja a befektetett munkát, ezzel magát a szorgalmat, az igyekezet mértékét is kevésnek nyilvánítja. Az ilyen és ehhez hasonló mondatokon nevelkedett gyermekekből akár a legáldozatkészebb maximalisták nőhetnek ki felnőttkorban, a munka világában.

Olyanokká válhatnak, akik csak akkor érzik értékesnek magukat, ha túlteljesítenek, minden túlórát bevállalnak, betegen is dolgoznak, minden igényüket alárendelik a képességeik fejlesztésének érdekében. Ez akár jól is hangozhatna, ha nem belső kényszerből tennék, abból a meggyőződésből, hogy máskülönben nem elég jók.

„Szomorúsággal tölt el, hogy ilyen lusta és önző vagy, én nem így neveltelek!”: a lusta és önző helyére bármilyen jellemminősítő jelző behelyettesíthető – hisztis vagy, link vagy, rossz gyerek vagy -, a lényeg ugyanaz marad.

A szülő ezzel a kijelentésével nem a gyermek viselkedését, hanem őt magát minősíti, ami beteljesítő hatással bírhat. Nyilván gyakran megesik, hogy a gyerekek nem az elvárt viselkedést hozzák, kamaszként időnként lustán és önző módon viselkednek, de egy ilyen mondat nem a viselkedésük hibájára mutat rá, hanem azt érezteti, hogy az egész jellemük, lényük hibás, avagy nem megfelelő a család számára, ebből adódóan valami baj van velük.

A szülő ezzel a mondattal kivonja magát a felelősség alól, teljesen áthárítja azt a gyermekre.

„Én nem így neveltelek”- hangzik el, miközben manipulatív módon bűntudatot kelt. Lehet, hogy felnőttként már nem is fog emlékezni erre a mondatra, de bizonyos helyzetekben azt fogja érezni, hogy ő nem szerethető, nincsenek értékei, hiszen a szüleinek is folyton csalódást okozott. A gyermekek fejlődésük meghatározó éveiben a szülők és szűk környezetük szemén keresztül látják önmagukat, éppen ezért, ha motiváció helyett állandóan azt hallják, hogy ők rosszak, idővel elhiszik és már csak a hibákat fogják látni önmagukban.

Noha a nevelésben fontos, hogy határt szabjanak a szülők és rámutassanak arra, ha a gyerekek helytelenül viselkednek, de nem mindegy, hogy a viselkedésük alapján egy életre megbélyegzik őket negatív jellemminősítésekkel, vagy magát a helytelen cselekvést bírálják.

„Nem kell így felfújni, túlreagálni, ne legyél már ennyire kényes!”: régen inkább a kényes, ma már a túlérzékeny jelzőt használják, de ennek a szülői mondatnak a káros hatásán ez mit sem változtat. Azt sugallja a gyerek felé, hogy az ő érzelmi reakciója nem helyénvaló, nem jól ítéli meg a helyzetet.

Az emberek viszonylag ritkán érzik magukat ok nélkül megbántva, megsértve, feldúlva vagy megalázva, ezért, ha ilyesmit él át egy gyermek, ez a lehető legrosszabb hozzáállás, amivel találkozhat.

Idővel megtanulja elnyomni az érzéseit, vagy lecsavarni, mint egy petróleumlámpát, mert úgy gondolja, hogy a környezete biztos nem tolerálja majd. Sőt, folyamatosan megkérdőjelezi majd magában az érzései relevanciáját.

Egy-egy félresikerült szülői mondat még nem okoz életre szóló törést a gyerekekben, de ha egy ismétlődő családi mintát képviselnek, és nem csupán rosszul megfogalmazott, hanem meggyőződésből elhangzott kijelentésekről van szó, akkor az érzelmi sérülések kiváltásán túl az önbizalmat is erősen rombolhatják.

Képek: Getty Images Hungary

Állítsd be a Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• gyereknevelés
• káros mondatok
• önbizalom
• érzelmi eltávolodás
• Gyerek