Így okozhat halált bármelyik páraelszívó: a legtöbben nem is használhatnák!

Ha ilyen kazánod van, jobb, ha nem használod.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az otthon tartózkodás önmagában is számos veszélyt rejthet magában, amelyek közül az egyik legkockázatosabb a mérgező szén-monoxid jelenléte, amelyről, mint a fűtésszezon egyik legnagyobb veszélyéről, több alkalommal is írtunk már.

Ám a szén-monoxid nemcsak ekkor, de egész évben kockázatot jelent, mérgezést, súlyosabb esetben pedig halált okozva - évente átlagosan négyszáz esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit szén-monoxid-mérgezéssel összefüggő esethez.

Okok a mérgezések hátterében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője, Mukics Dániel tűzoltó őrnagy elmondása alapján a szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása a lakásban a berendezések karbantartásának, tisztításának, illetve a kéményseprés hiányára, a nyílt lánggal égő berendezés nem megfelelő műszaki kialakítására, illetve arra vezethető vissza, ha a nyílt lánggal égő berendezés levegő-utánpótlása nem biztosított. Ennek több oka is lehet, de emiatt emlegetik például a szakemberek, hogy akár egy páraelszívó is halált okozhat.

A fürdőszoba kritikus hely

A mérgezéses esetek körülbelül egynegyede a fürdőszobában következik be, hiszen e helyiségek alapterülete és légtere jellemzően kicsi. A vízmelegítő vagy a kazán működése során elhasználja a helyiség levegőjét, ezért nagyon fontos a fürdőszoba megfelelő szellőzéséről gondoskodni.

Ha letakarod a szellőzőt, máris életveszélyes állapotot teremtettél, de a fürdőszobai gázüzemű készülék működésére jelentősen kihat az is, ha a használatával egy időben a konyhában vagy a mellékhelyiségben elszívó működik. Ebben az esetben ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a fürdőszobai gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék, és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének.

Szén-monoxid-mérgezés: képeken az okok és a tünetek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nemcsak a páraelszívó veszélyes

Tehát a konyhai páraelszívók és a mellékhelyiségek szagelszívói, valamint a különböző tüzelőanyaggal üzemeltetett kéményes, nyílt égésterű tüzelőberendezések lakáson belüli együttes üzemeltetése szerepet játszhat a csendes gyilkos keletkezésében, csakúgy, mint a központi porszívó, a szárítós mosógép, a mobil klíma utóbbiakkal egyidejű működése.

Ne használd, amíg nyílt égésterű a kazán!

Egy lakásban ezen épületgépészeti berendezéseket összességében kell kezelni, beszerzésük, felújításuk, az épület szellőzésére kiható átépítés során minden esetben konzultálni kell szakemberekkel.

Új tüzelőberendezések kiválasztása során célszerű a külső levegőt közvetlenül használó, a helyiségek légterétől függetlenül üzemeltethető, zárt égésterű berendezéseket előtérbe helyezni, nyílt égésterű kazán esetében jobb, ha egyáltalán nem üzemelteted a páraelszívót.

Ezt is szeretjük