
Akár 45 ezer forintot is kaphatsz hűtőszekrényre és mosógépre: hétfőn lehet pályázni
Óriási érdeklődésre lehet számítani.


A közép-magyarországi régióban november 19-én 10 és 14 óra között lehet benyújtani a pályázatokat az Otthon Melege Programra, amelyek nyertesei 25-45 ezer forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, hogy új, korszerű készülékekre cserélhessék elavult hűtőiket, fagyasztóikat vagy mosógépeiket.
Közép-Magyarországon a rendelkezésre álló keretösszeg 612,4 millió forint. Az óriási érdeklődés miatt várhatóan igen rövid időn belül kimerül majd a keret, de állami támogatás nélkül is igencsak pénztárcabarát döntés energiatakarékos készülékeket vásárolni. Egy igazán energiahatékony kombinált hűtőszekrénnyel és mosógéppel ugyanis évente több 10 ezer forint spórolható meg a rezsiszámlán, így belátható időn belül behozzák az árukat.
Energiatakarékosság
Ha Magyarországon az összes, korszerűtlen hűtőt és fagyasztót modern készülékre cserélnék, a háztartások évi 1,7 millió tonnával lehetne csökkenteni hazánk széndioxid-kibocsátását, a korszerűtlen mosógépek cseréjével pedig további több mint negyedmillió tonnás eredményt lehetne elérni a CECED Magyarország és a GfK Hungária felmérése szerint.

A korszerűtlen készülékek lecserélése nem csak klíma-, de igencsak pénztárcabarát lépés is, hiszen a beruházás néhány év alatt megtérül. A 10 év körüli hűtők átlagosan évi közel 400 kilowattórát fogyasztanak, az ennél is régebbi gyártmányok fogyasztása pedig ennek akár duplája is lehet.
- Ez azt jelenti, hogy a tizenéves gépet egy mindössze 149 kWh-t fogyasztó, alulfagyasztós A+++ kategóriásra lecserélve az éves áramszámlánk mintegy 10 ezer forinttal lehet kisebb, az ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 ezer forint megtakarítás adódik - hívják fel a figyelmet az LG Electronics Magyarország Kft. szakértői.
Hasonló a helyzet a mosógépek esetében is. A mai átlagos, korszerű készülékek 7 kilós töltet mosásához 220 mosási ciklust számolva évi 10-12 köbméter vizet használnak fel, míg a régebbi, csupán 4-5 kilós kapacitású gépek kétszer ennyit is fogyaszthatnak. Az energiaszámla terén is jelentős a különbség, egy több mint 10 éves mosógép akár két és félszer több áramot is fogyaszthat, mint egy ma kapható, átlagos készülék.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
- Egy új mosógépet választva tehát, a használat gyakoriságától függően a villanyszámlán akár 10-12 ezer forintot, a víz- és csatornadíjon pedig, a helyi tarifától függően, hasonló összeget spórolhatunk meg évente.
Nem csak az energiával spórolhatsz
Havonta akár 10 ezer forint is a zsebedben maradhat, és nem kell többet rettegned a hónap végétől, ha követed ezeket az egyszerű tippeket. Lemondás nélkül is félre lehet tenni némi pénz, hogy könnyebb legyen kihúzni az utolsó napokat fizetés előtt.
A képek forrása: Getty Images Hungary