Mikor tisztítottad meg utoljára a mikrohullámú sütőt? Mutatjuk, milyen egészségre káros dolgokat fedeztek fel benne
A mikrohullámú sütő rendszeres tisztítása elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzük a baktériumok túlzott elszaporodását.
Vannak, akik hajlamosak megfeledkezni a mikrohullámú sütő rendszeres tisztításáról. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ennek a konyhai eszköznek a felülete nagyon könnyen baktériumok táptalajává válhat. Néhány mikroba ezek közül kifejezetten káros az egészségre.
A mikrohullámú sütő tisztítása
A baktériumok minden konyhai felületen hajlamosak megtelepedni, ezért fontos, hogy rendszeresen tisztítsuk ne csak a konyha pultját, hanem a konyhai eszközök belsejét is. A mikrohullámú sütő sok ember háztartásában lemarad a takarítások során, pedig több olyan baktérium is szeret megtelepedni az ételmaradékokon, melyek akár súlyos lefolyású betegségeket is képesek okozni. Van köztük néhány olyan mikroba, melyet biztosan nem szeretnél a tányérodon tudni.
Baktériumok a mikrohullámú sütőben
A kutatások közel 750 fajta baktériumot találtak a háztartásokban is használatos mikrohullámú sütőben. Ilyen például a Klebsiella baktérium, mely általában az emberi székletben található, és olyan betegségeket tud okozni, mint a tüdőgyulladás, a vérmérgezés és az agyhártyagyulladás. Ráadásul egyre ellenállóbb az antibiotikumokkal szemben. Az Enterococcus szintén a belekben fordul elő, és leggyakrabban hasonlóan súlyos lefolyású betegségek okozója lehet. Kifejezetten szeretnek a szennyezett felületeken tanyázni. Az Aeromonas elsősorban hasmenést, hasi görcsöket és lázat okozó baktérium, és sajnos vannak olyan antibiotikumok, melyekkel szemben már teljesen rezisztens.
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt is gondolhatnánk, hogy a mikrohullámú sütő sugárzása elpusztítja a baktériumokat. Sajnos ez nem igaz. A már említett tanulmány rámutatott arra is, hogy az ebben az eszközben fellelhető baktériumok általában jobban ellenállnak a mikrohullámú sugárzásnak, a magas hőmérsékletnek és a kiszáradásnak, mint a máshol élő mikrobák.
Kórokozók maradhatnak az ételben, ha így mikrózod - Melegedni is lassabban fog
Ezt soha ne csináld, mielőtt beraknád az éltelt a mikróba.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)