Ültesd el most, és már tavasszal gyönyörködhetsz bennük: a legszebb kétnyári növények
Olyan virágokat mutatunk, amiket még augusztusban sem késő elültetni.
Léteznek olyan növények, amiket pont a nyár végén érdemes elültetni.
Ha szeretnél még az idén ősszel virágzó, majd jövőre újranyíló virágokat a kertbe vagy az erkélyre, érdemes kétnyári növényeket választanod.
A legszebb kétnyári növények
Bár a legtöbb virágot tavasszal szokás elültetni, léteznek olyan kétnyári növények, amelyeket később, július-augusztus környékén is elvethetsz. Ezek a virágok az első évben növekednek, bimbót fejlesztenek, de van, ami már ősszel virágot hoz. A következő évben viszont már valamennyi virágozni fog, magot érlel, majd elvirágzik.
Még több kerti növényről olvashatsz - 8 mutatós sövény kerítés helyett - Gyorsan megnőnek
Takarják az udvart, és gyorsan megnőnek ezek a kerítés mellé vagy helyett ültetett növények.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)