Ilyen volt egy szoba a legendás budapesti Körszállóban a ’70-es években: sokan gúnyolták az épületet
A Szilágyi Erzsébet fasoron álló Hotel Budapest a korban szokatlan épülete nem örvendett osztatlan népszerűségnek.
A Szilágyi Erzsébet fasoron álló Körszálló, hivatalos nevén Danubius Hotel Budapest kétségkívül a főváros egyik legikonikusabb épülete. Ma is rendhagyó látványt nyújt, építése idején pedig még inkább így volt ez, a szocializmusban kifejezetten futurisztikus lehetett az épület.
Nem csoda, hogy vegyes érzelmeket váltott ki Budapest lakóiból, akik Colosseumnak és félig bevert szögnek is gúnyolták. Az építkezést rendkívüli érdeklődés övezte. A nép a legkülönfélébb vicces találgatásokba bonyolódott az új látványosság kapcsán, felmerült például, hogy a hotel forog, és az is, hogy a körcikk alakú szobákat csak külön ide gyártott, speciális bútorokkal lehet berendezni.
Az ikonikus budapesti Körszálló
A Szrogh György tervei alapján épült Körszálló eredetileg a Florida nevet kapta volna a korábban itt működő vendéglő után. 1967 szilveszterén adták át, a hivatalos átadó előtt Kádár János is felkereste az épületet. Úgy kísérték körbe, mintha a hotel már készen állna a vendégek fogadására.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Kiemelt kép: Fortepan/Bauer Sándor.)
OLVASD EL EZT IS!