10 hely itthon, ahol ingyen kaphatsz ingatlant - Egyre több település csatlakozik
Bárkinek, aki teheti, érdemes élnie a ritka lehetőséggel!
Ahogy arról korábban is írtunk, a családi otthonteremtési kedvezményhez, vagyis a csok-hoz kapcsolódóan több település is ingyenes telkekre hirdetett meg pályázatot, így segítve elő a családok otthonteremtését, nem utolsósorban pedig a lakók helyben maradását, illetve a betelepülők odacsábítását.
Februárban az MTI is beszámolt róla, hogy ingyen kínálnak családi ház építésére alkalmas, 640 és 1350 négyzetméter közötti, 1-2,5 millió forint forgalmi értékű önkormányzati telkeket Jászapátiban, emellett azonban, ahogy azt a csok-otthonteremtesi-kedvezmenyek.blogspot.hu weboldal elsőként közölte, más települések is csatlakoztak a kezdeményezéshez, nemrég pedig ismét bővült a lista.
Számos település kínál ingyen telket
Az említett weboldal folyamatosan gyűjti az ingyen vagy kedvezményesen kínált telkeket felajánló településeket, legújabb információik szerint pedig nemrég újabb helyekkel bővült a lista, valamint további települések is tervezik, hogy csatlakoznak az ötlet megvalósításához.
A legújabb hírek szerint Izmény önkormányzata négy darab, 900-950 négyzetméteres építési telket biztosít ingyen a csok igénybevételével betelepülők számára, csatlakozva Jászapátihoz, Balassagyarmathoz, Makóhoz, Ásotthalomhoz, Füzesgyarmathoz, Gyulához, Hernádnémetihez és Komlóhoz, ahol szintén ingyen kínálnak telket, valamint Csongrádhoz, ahol egyforintos, jelképes négyzetméteráron teszik ugyanezt.
Van, ahol vissza nem térítendő támogatást adnak
Az ingyenes telken kívül más típusú kedvezményeket is több önkormányzat kínál, Kecskeméten és Pécsett, valamint Mórahalmon kedvezményesen, piaci ár alatt lehet telket venni, míg másutt vissza nem térítendő támogatással segítenék a betelepülőket.
5 dolog, amit tilos otthon tartanod: hiába a saját lakásod, bírságot kaphatsz
Nézegess képeket!
ElolvasomHajdúhadházán a 45. évüket be nem töltött fiatalokat hajdúhadházi ingatlan megszerzéséhez, bővítéséhez 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítik, míg Gelejen 1970-80-as években épült családi házak vásárlásához adnak az itt letelepedni kívánó családoknak egymillió forintos vissza nem térítendő támogatást. A frissen csatlakozott településekről ide kattintva olvashatsz, a korábbi listát pedig ide kattintva érheted el.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció