Ezzel az ocsmány módszerrel próbálkoznak újabban a betörők: döbbenetes, kiket fosztanak ki!
A szomorú történet már véget ért.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A rablók, betörők számos ügyes vagy éppen vérlázító trükkel fosztanak ki családi házakat, lakásokat.

A gyanútlan tulajdonos sokszor sajnos csak utóbb jön rá, hogy ő maga segítette hozzá a bűnözőket ahhoz, hogy kirabolják otthonát. A közelmúltban a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség két börtönviselt férfi ellen emelt vádat, akik idős embereket fosztottak ki Csongrádtól Zaláig.

Így dolgoznak a rablók, betörők

Sok esetben a bűncselekmények elkövetői előre felmérik a terepet, majd később visszamennek és betörnek. Korábbi cikkünkből megtudhatod, hogyan jelölik meg a betörők a lakásokat, mi alapján választanak célpontot.

Megesik, hogy a trükkös tolvajok már a bűntett elkövetését megelőzően bent járnak a házban, felmérik a terepet és egy későbbi alkalommal visszatérnek. Korábbi cikkünkből megtudhatod, ki az, akit nem szabad beengedned, ha szeretnéd megelőzni az effajta bűncselekményeket.

Ocsmány módszerrel próbálkoztak Csongrádtól Zaláig

A legszomorúbbak általában azok a bűntettek, melyeket idős, megromlott egészségi állapotban lévő, egyedülálló emberek ellen követnek el. Nemrégiben az MTI adott hírt arról a két büntetett előéletű férfiról, akik tavaly év végétől kerestek fel idős embereket, magukat önkormányzati dolgozónak kiadva. Különböző okokkal arra vették rá áldozataikat, hogy vegyék elő megtakarított pénzüket, majd amikor nem figyeltek rájuk, kifosztották őket.

590 ezer forintot raboltak

Csongrádban egy 83 éves asszonytól a lakásán a nyugdíjszelvényét kérték el, hogy jogosult-e segélyre. Majd miután az asszony egy éthordóból kivette a szelvényt, az egyik elkövető kilopta az ott tartott 100 ezer forintját. Tarban egy 84 éves asszonytól nyugdíj-kiegészítésre hivatkozva kérték el a személyi igazolványát és régi 10 ezer forintos bankjegyeit, hogy azokat kivonják a forgalomból, de az idős nő figyelmetlenségét kihasználva 590 ezer forintját tulajdonították el.

A 91 éves férfi éber volt

A következő napokban Lakhegyen, Rádon, Kunszentmártonban, Mélykúton és Lajoskomáromban csaptak be többnyire 80 évesnél is idősebb embereket, akiktől nem egy esetben alkalmanként 1 millió forintnál is többet zsákmányoltak. Kemenesmihályfán egy 91 éves férfitól 50 ezer forintot akartak elvenni, de az idős ember ébersége miatt végül ez nem sikerült nekik.

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség a többszörösen visszaeső két férfi ellen nyolcrendbeli, idősek sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt emelt vádat.

Ezt is szeretjük