Furcsa szagok a lakásban? Csak 2 dolog kell, hogy csodás illat legyen
Egyszerű és természetes szagtalanító és illatosító megoldást mutatunk, ha nem kívánt illatok terjengenek a lakásban.
Minden lakásnak megvan a maga illata, amit nagyrészt az ott élők szokásai befolyásolnak. A falak, a tapéta, a textilek - főként a szőnyeg és a függöny - alaposan magukba szívják az egyes szagokat. Többek között a főzés - főleg az olajszag - is sokat hozzátesz a lakás alapillatához, ahogy a takarítás rendszeressége is.
Tudnod kell, hogy annak ellenére, hogy valaki higiénikusan él, és rendszeresen takarít is, még kialakulhatnak bizonyos nem kívánt illatok. Ezt könnyen tudod befolyásolni, a mesterséges illatosítókat viszont inkább felejtsd el. Ezek egyébként sem jelentenek megoldást, mivel csak elfedik a szagokat, a forrást viszont nem szüntetik meg.
A függönyt, főleg, ha nagy megpróbáltatásoknak van kitéve, például a konyhában, akár félévente is ki kell mosni. A háziállatok, a használt illatosítók mind-mind otthagyják nyomukat otthonodon. Mégis, a legnagyobb ludas, ha furcsa szagok ólálkodnak a lakásban, a szőnyeg lehet.
Szagtalanítás és illatosítás egyben
A régi, dohos szag elleni praktikákról már sokat olvashattál, de most olyan módszert mutatunk, mely egyszerre szagtalanít és illatosít is. Ha a szőnyeg illatos, elég nagy lesz az esélye annak, hogy az egész lakás jó illatot áraszt majd, főleg, ha sok ilyen felület van az otthonodban. A következő módszer 100%-ig természetes, így attól sem kell tartani, hogy káros lenne a légutakra, az egészségre. Amire szükséged lesz:
- 1 bögrényi szódabikarbóna,
- 30-40 csepp illóolaj,
- kiegészítő gyógynövények - opcionális,
- nagy befőttesüveg fedővel együtt.
Ha növényeket is szeretnél használni, őröld le őket kávédarálóban vagy turmixgépben. A szódabikarbónát és az őrleményt rakd a befőttesüvegbe, majd tedd rá a fedelét, és jól rázd össze, hogy egyenletesen elkeveredjenek. Csepegtesd bele a választott illóolajat is, ismét rázd össze, majd hagyd állni egy éjszakán át, hogy az illatanyag jól áthassa a szódabikarbónát.
Másnap egy kanál vagy sószóró segítségével hintsd szét a szőnyegen az illatos keveréket. Hagyd hatni minimum 15 percig, majd porszívózd fel! Ha tovább hagyod rajta, nagyobb eséllyel lesz erősebb illata a szőnyegnek. Fontos, hogy mindenképp bizonyosodj meg arról, hogy a porszívódat nem teszi-e tönkre - vagy dugítja el szűrőjét - a szódabikarbóna! Erről a gyártótól vagy a használati kézikönyvből tájékozódhatsz.
Milyen illóolajat használj?
A levendula és a fahéj kifejezetten jó, mivel illatukkal a rovarokat is távol tartják. Ha van háziállatod, az Amerikai Állatvédelmi Egyesület óva int a teafaolaj használatától. Ha hosszan tartó hatást szeretnél, akkor nem ajánlott citrusos esszenciákat csepegtetni a keverékbe, mivel ezeknek hamarabb elillan az illatuk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A legerősebb hatást akkor érheted el, ha valóban keversz valamilyen gyógynövényőrleményt az illóolajhoz és a szódabikarbónához, főleg, ha ugyanolyan illatú, mint az esszencia - például őrölt levendula levendulaolajjal. De kipróbálhatsz saját keveréket is, például citrusok reszelt héját keverheted borsmenta illóolajjal, de az őrölt rozmaring is remek összetevő!
Fotó: Dont Waste The Crumbs
OLVASD EL EZT IS!