Mikor szabad fúrni a hétvégén is? Ezt teheted, ha sokáig csinálja a szomszéd

Sok a félreértés azzal kapcsolatban, mit szabad, és mikor.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint ahogy az állattartást, úgy azt sem tilthatja meg senki, hogy valaki felújítási munkálatokat végezzen otthonában, legyen szó a lakásbelső átalakításáról vagy éppen csak egy zár felszereléséről, vagyis az ingatlan biztonságosabbá tételéről.

Fontos azonban szem előtt tartani a jogok mellett a kötelességeket is, előbbi ugyanis csak a szabályok teljes mértékben való betartása mellett valósulhat meg. Utóbbiakkal kapcsolatban azonban sok a félreértés, ami már önmagában is képes vitás szituációkat létrehozni.

Van erre törvény?

A 2012. évi II. törvény előírja, hogy szabálysértést követ el többek között az, aki lakott területen, az ott található épületben vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul zajt okoz, ezzel pedig zavarja mások nyugalmát. Ezzel ugyanis kimeríti a csendháborítás fogalmát, valamint megakadályoz másokat abban, hogy gyakorolják a pihenéshez és a magánélet nyugalmának biztosításához való jogukat.

Az indokolt zajkeltés esetében azonban, amit nehéz például elkerülni a felújítási munkálatok során, más a helyzet, a félreértések elkerülése érdekében az ezzel kapcsolatos szabályokat ezért sok esetben az önkormányzati rendeletek is előírják, még egyértelműbbé teszik azonban az adott társasház házirendjében foglaltak.

10 lakás, 10 élet: ezeket a képeket egyszerűen látnod kell!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A házirendet nem lehet figyelmen kívül hagyni

Az önkormányzati rendelet is mérvadó, ha azonban a házirend előbbinél szigorúbb, mindenképpen annak szabályait kell figyelembe venni. Utóbbi igen részletes is lehet, előfordulhat például, hogy külön írja elő a háztartási gépek használatára, illetve a felújításra vonatkozó időintervallumokat, például, hogy a mosógépet reggel hat és este tíz óra között is lehet használni, felújítási munkálatokat viszont csak reggel nyolc és este hat óra között lehet végezni.

A konkrét időpontok társasházanként eltérőek lehetnek, jellemző azonban, hogy felújítási munkálatokat általában munkaidőben lehet végezni. A hétvégével kapcsolatban még több lehet az eltérés, általában azonban igaz, hogy a szombati nap bizonyos szakaszában még engedélyezett lehet az indokolt zajkeltés, vasárnap, illetve munkaszüneti napokon azonban a csendháborítás ilyen formája a legtöbb helyen abszolút tiltott. A házirendek azonban általában azt is magukban foglalják, hogy a szabályok alól kivételt jelentenek a sürgős, veszélyt vagy akár életveszélyt elhárító munkálatok.

Íratlan szabályok is léteznek

A hivatalos szabályokon kívül a jó szomszédi viszony betartása érdekében kiemelten fontos lehet az udvariasság, illetve az illemszabályok figyelembe vétele, ha például valaki zajjal járó felújítási munkákat végez, arról illik időben figyelmeztetni a lakókat, akár személyesen, akár a közös helyiségek valamelyikében kifüggesztett papír formájában, melyen fontos megköszönni megértésüket is.

Elképesztő, ahogy kinéz! Képeken a világ legboldogabb társasháza

Nézegess képeket!

Elolvasom

A figyelmeztetés kifüggesztése sem jogosít azonban fel senkit arra, hogy a szabályok szerint megadott időintervallumon kívül végezze a zajjal járó tevékenységeket. Utóbbi esetben, ha a figyelmeztetés sem segít, a rendőrséget is ki lehet hívni csendháborítás miatt, aminek következtében könnyen bírsággal sújthatják a szabálysértőt.

Ezt is szeretjük