Foltos fuga ellen ez a legjobb trükk: szakember nélkül is megoldható
Nem kell felszedni a csempét, ha foltos a fuga, van egyszerűbb megoldás.
A fürdőszobában állandó a meleg és a nedvesség. A csempék közét éppen azért bélelik fugával, hogy ez a nedvesség és a szennyeződések ne juthassanak be a csempék mögé, de a fuga idővel szennyeződhet, például megtelepedhet a repedéseiben a penész.
Éppen ezért nemcsak esztétikai kérdés a fuga megfelelő tisztítása, bár tény, hogy a vakító fehér csempeköz szebben mutat, mint a sárga foltokkal tarkított. Szerencsére a fuga ápolása nem olyan nagy ördöngösség, mint elsőre látszik.
Elő a fogkefével!
Ahhoz, hogy alaposan ki tudd tisztítani a csempék közét, olyan eszközre lesz szükséged, ami behatol a legkisebb résekbe is. Erre egy régi, de erős sörtéjű fogkefe a legideálisabb. Ha nincs otthon használt, nyugodtan vedd meg a boltban a legolcsóbbat, akár rendszeresíthetsz is erre a célra egyet.
A fuga fertőtlenítéséhez készíts 1:1 arányú vizes ecetoldatot, a súrolóhatás kedvéért pedig adj hozzá egy kis sót az elegyhez. Az ecetet annyi mindenre ajánlják, hogy az ember szinte el sem hiszi, hogy valóban ilyen hatékony, pedig a takarításban tényleg nincsen párja, és a nagy előnye, hogy nemcsak a baktériumokkal bánik el, de a vízkövet is oldja. Kend fel a csempére, és súrolás előtt hagyd hatni 10-15 percig, így könnyebben feljön majd a szennyeződés.
Ugyanígy hatásos lehet a másik háztáji üdvöske, a szódabikarbóna is, ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy nem büdös. Adj a porhoz annyi vizet, hogy sűrű masszát kapj, majd ezzel dörgöld végig a csempék közét, végül mosd le az egészet vízzel. Ne aggódj, ha az eredmény nem lesz azonnal makulátlanul fehér, várd meg, hogy a fuga kiszáradjon, akkor látszik majd az igazi szín.
És, ha a takarítás nem elég?
A fuga sajnos be tud repedezni, el tud használódni annyira, hogy cserélni kelljen, de ilyenkor sem kell azonnal felszedni az összes csempét. Keress egy csavarhúzót, és finoman ütögesd ki a fugát azokról a részekről, ahol már nem megmenthető, ezután a keletkező rést jól takarítsd ki, és ecseteld át hipóval, hogy biztosan tiszta legyen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Barkácsáruházból szerezz be megfelelő színű fugaport, és a csomagoláson található utasításoknak megfelelően készíts belőle sűrű masszát. Ezt egy spatulával vidd fel a csempék közé, úgy, hogy minden rést kitöltsön, és hagyd száradni legalább egy teljes napig. Ha ez megvan, 1:1 arányban keverj el PVA-t vízzel, és kezeld vele a felületet. Ennek is szüksége lesz száradásra, de utána már az utolsó lépés következik. Egy kis fejű ecsettel kend le a fugázott részt fugavédővel. Ha ez is megszáradt, készen is van a javítás. Ugyan nem gyors a művelet, de az biztos, hogy az eredmény megéri a belefektetett munkát, és utána még sokáig élvezheted a gyümölcsét.
Csempék a fürdőben
Bár a fuga tud fejfájást okozni, azért még nem érdemes lemondani a csodaszép, csempézett fürdőszobákról miatta. Mutatunk néhány szemkápráztatóan színes ötletet, ha fürdőszoba-felújítás előtt állsz, ezekből ihletet meríthetsz.
Elképesztő, hogy mit csináltak a csempékkel: 10 gyönyörű, színes fürdőszoba, amitől le fog esni az állad
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images.