
Több százezer forint támogatást is kaphatsz a lakásodra
2014-ben újra lehet pályázni energiatakarékossági felújításra.

A Magyar Nemzet információi szerint 2014-ben ismét várhatók energiatakarékossági beruházásokat támogató pályázati kiírások, így jelentősebb támogatáshoz juthatnak azok a háztartások, melyek ilyen jellegű felújításokat, fejlesztéseket fontolgatnak.
A lapnak Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - NFM - klímapolitikáért felelős államtitkára mondta el, hogy az energetikai beruházásokhoz kötődő pályázatokat átszervezik az egyeztetés alatt álló Nemzeti épületenergetikai stratégia alapján, várhatóan pedig még ősszel elkészül a program.
2014-től ismét támogatáshoz lehet jutni
A program tartalmaz majd minden lényeges információt a pályázatokkal kapcsolatban, legyen szó az ütemezésről vagy éppen arról, milyen mértékben járul hozzá a kormány az energiahatékonyságot növelő felújításokhoz, akár középületek, akár a lakóépületek esetében. A háztartások a lap információ szerint vélhetően 2014 elején juthatnak ismét támogatáshoz.
Korábban ilyen összegekre is lehetett pályázni
A programról részletes információkat még nem lehet tudni, a kormány azonban az elmúlt években is támogatta az energetikai felújításokat, 2012-ben többek között a fűtési rendszerek korszerűsítését, melynek keretében például napkollektor és hőszivattyú telepítése esetén lakásonként 1,5 millió forintra is lehetett pályázni.
2013-ban is írtak ki pályázatokat, a lakosság számára például fűtéskorszerűsítése és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése céljából, melyen lakásonként 750-900 ezer forint támogatást is el lehetett nyerni.
Konkrét összegekről persze még nem lehet beszélni a 2014-es pályázatokat illetően, azonban nem árt résen lenni a kiírásokkal kapcsolatban, abban bízva, hogy hasonló mértékű támogatásra lehet majd számítani jövőre is.
Így spórolj a fűtésen!
Ha úgy érzed, a fűtésszezon indulása komoly problémákat okozhat, fogadd meg egy szakértő tanácsait!
A kormány a magyar klímapolitikáról
Az energetikai fejlesztések támogatása amellett, hogy a lakosság érdekeit nézve is kedvező, a klímapolitika szempontjából is elengedhetetlen. Az NFM klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára, Hizó Ferenc az NFM kormany.hu-n megjelent közleménye szerint kiemelte, hogy az ország jó irányban halad az energiapolitika terén, illetve a megújuló energia felhasználásában.
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
2020-ra a megújuló energia részaránya a teljes energiafelhasználáson belül elérheti a 14,65 százalékot, az Európai Unió felé tett vállalásnak megfelelően.