Egy filléres csodaszer szennyeződések, foltok és kártevők ellen

Egyetlen palack WD-40 segítségével kitisztíthatod a WC-t, eltüntetheted a foltokat és a kártevőket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1953-ban Norm Larsen San Diegóban megalapította a Rocket Chemical vállalatot, és két alkalmazottal hozzálátott egy korrózióvédő és zsírtalanító szer kifejlesztéséhez a repülőgépipar számára. A negyvenedik próbálkozásra sikerült létrehozni egy vízkiszorító keveréket. Ekkor született meg a WD-40, egész nevén Water Displacement - 40th Try, magyarul Vízkiszorító - 40. próbálkozás.

1958-ban, néhány évvel a WD-40 első ipari alkalmazása után a cég aeroszolos palackba zárta a szert, és háztartási használatra is forgalmazni kezdte. Az ötletet az adta, hogy a vállalat dolgozói előszeretettel csentek el egy-egy üveggel a gyárból, mert rájöttek, hogy a WD-40 otthon is rengeteg feladatnál beválik.

Íme, néhány ok, amiért neked is érdemes beszerezned egy palackkal ebből a néhány száz forintos szerből.

WD-40 a takarításnál

A sokoldalú WD-40 nagyszerűen használható a régi matricák eltávolítására a gyerekek szekrényeiről, nagy segítség a hűtő tisztításánál, sőt, még a WC-t is tisztán tarthatod vele.

Távolítsd el!

A gyerekek íróasztalát gyakran csúfítják ragasztónyomok. A rászáradt ragasztót a legkönnyebben úgy távolíthatod el, hogy egy kevés WD-40-et fújsz a foltra. Várj fél percet, majd töröld le egy nedves ruhával. A ragasztónak nyoma sem lesz. Ha a kezedhez ért a pillanatragasztó, akkor az érintett részre fújj a szerből, dörzsölgesd addig, amíg feloldódik a ragasztó, és a ragacsosság érzése is elmúlik. Ezután egyszerűen moss kezet. A cipőnyomokat és a kátrányfoltokat is könnyen eltüntetheted a padlóról: csak fújd a felületre az anyagot, és egy perc múlva már törölheted is le.

A szer nem károsítja a felületet, segítségével pedig jóval kevesebb munkába kerül tisztává varázsolni a szennyezett területet. A régi matricák vagy a cellux eltávolításához sincs szükség vésőre vagy borotvapengére. Fújd le a matricát WD-40-nel, várj harminc másodpercig, aztán töröld le.

A szerrel a falat és a tapétát is megmentheted a zsírkréta- és filctollmaradványoktól: tegyél WD-40-et a foltokra, majd itasd fel egy tiszta ruhával. A WD-40 nem károsítja a festéket és a tapéták többségét. A bútorokról és más berendezési tárgyakról is eltávolítja a filctoll és a zsírkréta nyomait.

A rágógumi esete a hajjal
A felnőttek egyik rémálma, hogy a rágó beleragad a gyerek hajába. Ilyenkor nem kell azonban pánikba esni, illetve az ollóért szaladni. Egyszerűen fújd be a ragacsos hajtincset WD-40-nel, és így a rágót könnyedén kifésülheted. Végezd a műveletet jól szellőző helyiségben, és ügyelj arra, hogy a szer ne kerüljön a gyermek szemébe.

Tisztítsd ki!

A sokoldalú szert a WC-kagyló tisztításánál is bevetheted, semmi szükség különleges vegyszerekre ahhoz, hogy eltávolítsd róla a koszt és a vízkövet.

14 filléres csodaszer

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fújj WD-40-et a csészébe, várj néhány másodpercet, majd súrold ki egy műanyag vécékefével. A WD-40-ben lévő oldószer hozzájárul a szennyeződés és a mészlerakódás fellazításához.
Ha a mosószeres víz nem tudja lehozni a hűtőszekrény polcára rakódott ételmaradékokat, ismét vedd elő a WD-40-et. Miután elpakoltál minden élelmiszert, permetezd a szert a makacs foltokra, aztán töröld le egy ronggyal vagy szivaccsal. Az élelmiszerek visszarakása előtt azonban alaposan mosd le a WD-40-et a felületről.

WD-40-nel a makacs foltok ellen

A szer olyan makacs foltok eltávolítására is képes, mint a tea vagy a bor okozta szennyeződések. Előbbi eltüntetéséhez tegyél szivacsra vagy nedves ruhára egy kis WD-40-et, és dörzsöld át vele a foltot. Nyoma sem lesz. Ha a szőnyegen éktelenkednek foltok, fújd be az érintett felületet WD-40-nel, egy-két percig hagyd rajta, majd kezeld a szokásos szőnyegtisztító szereddel, de meleg, szappanos vízbe mártott szivaccsal is lesúrolhatod a szőnyeget. Addig folytasd a műveletet, amíg a folt el nem tűnik.

A ruhák megmentője

Ha friss paradicsom- vagy paradicsomszószos foltok éktelenkednek a ruhán, vigyél fel közvetlenül a szennyeződésre némi WD-40-et, várj néhány percig, majd mosd ki a ruhát.

A WD-40 egy kicsit fellazítja a piszkot, így az könnyebben kijön a mosáskor. A vérfoltokat hasonlóképpen tüntetheted el, ráadásul a WD-40-nel más makacs foltokat, például a rúzs-, a kosz-, a zsír- vagy a tintafoltokat is előkezelheted.

Vigyázz!
Sose használd a WD-40-et nyílt láng és más hőforrás, illetve elektromos áram vagy akkumulátorcsatlakozók közelében. A WD-40 alkalmazása előtt áramtalanítsd a készülékeket. Soha ne helyezd továbbá a WD-40-et napsütötte helyre vagy forró felületre, ne tárold 50°C-nál magasabb hőmérsékleten, és csak jól szellőző helyiségben használd.

WD-40 a háztartásban

Alig találni nagyszerűbb szert az új bőrcipők puhítására a WD-40-nél. Mielőtt elkezdenéd hordani a cipőt, fújj a szerből a külsejére. Ezáltal felpuhítod a bőrt, kényelmesebbé teheted a cipőt, és megelőzheted a lábad felhólyagosodását is. Ha azt akarod, hogy vízálló maradjon a lábbeli, időnként tegyél rá WD-40-et, és dörzsöld át egy tiszta, puha ronggyal.

A ruhatárad cipzáras darabjain is segít a szer: a dzsekik, nadrágok, hátizsákok, illetve hálózsákok makacs cipzárai pillanatok alatt engedelmeskednek, amennyiben egy kis WD-40-nel kezeled őket.

Permetezd a szert a cipzárra, majd húzogasd néhányszor fel és le, hogy a kenőanyagot egyenletesen eloszlasd a fogazaton. Ha nem szeretnéd, hogy a szer a szövetre kerüljön, kis ecsettel kend a cipzárra.

Hívatlan vendégek ellen

Ne hagyd, hogy a csótányok, a pókok és más rovarok átvegyék az uralmat a konyhában. Tarts a kezed ügyében egy flakon WD-40-et, majd, ha meglátsz egy csótányt, fújd rá közvetlenül.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az anyag azonnal végez vele. A pókok és a többi rovar távoltartása érdekében vigyél fel WD-40-et az ablakpárkányokra, ablakkeretekre, szúnyoghálókra és ajtófélfákra, de ügyelj rá, hogy nehogy közben belélegezd a permetet. Egyáltalán ne alkalmazd viszont a szert, ha kisbaba vagy kisgyermek van a családban.

Cikkünk megírásában a Mindennapi tárgyak nem mindennapi szerepben című könyv segített.

Ezt is szeretjük