Tilos ezt az ételt tenni a forró levegős sütőbe: sokan nem tudják, hogy ez is számít
Az air fryer kiváló eszköz a sütésre, van néhány dolog, amit érdemes tudni a használata során.

A forró levegős sütők, vagy ahogyan szinte mindenki ismeri, az air fryerek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de valószínűleg sokan csak nemrég kezdték el használni a karácsonyra kapott konyhai eszközt. Ha még sohasem használtál air fryert, van néhány dolog, amely elsőre fejtörést okozhat, vagy a különböző források mind mást javasolnak.
Itt az ideje tehát eloszlatni a forró levegős technológiával kapcsolatos tévhiteket, és belevágni az idei sütés-főzésbe, amely így egyszerűbb lesz, mint gondolnád. Néhány tévhitről rántjuk le a leplet az air fryerek használatával kapcsolatban, amely így még könnyebbé teheti a mindennapi konyhai életet.
Tévhitek az air fryerről
Sokan úgy gondolják, hogy az air fryer kizárólag fagyasztott ételek, például hasábburgonya vagy csirkefalatok elkészítésére alkalmas, pedig az eszköz ennél lényegesen sokoldalúbb. Grillezhetsz benne húsokat, halakat, zöldségeket, sőt, akár süteményeket is készíthetsz, utóbbiak között például különböző piskótákat vagy pitéket is.
Ma már számos olyan recept érhető el, amelyek kimondottan air fryerekhez adják meg a mennyiségeket, illetve a sütési időt és hőfokot. Egyes készülékeken apró ikonok jelzik, milyen programot kell beállítanod az egyes ételek elkészítéséhez. Az air fryer tehát nemcsak gyors- vagy félkész ételek sütésére alkalmas, hanem komplett fogásokhoz is, legyen szó reggeliről, ebédről vagy vacsoráról.

Ilyen zsiradékot ne tegyél bele
Az air fyer forró levegős technológiával dolgozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes egészében elhagyhatóak a különböző zsiradékok. Legyél körültekintő, ezekből milyet válassz, hiszen az olívaolaj használata az air fryerben bizonyos esetekben nem javasolt, helyette pedig gyakran érdemesebb margarinnal vagy más alternatív zsiradékkal dolgozni.
Ennek magyarázata, hogy az olívaolaj, különösen az extra szűz változat, alacsonyabb füstponttal rendelkezik (kb. 160-190 °C), mint például egyes margarinok, melyekből érdemes sütésre szánt változatokat használni. Ezek jobban alkalmazkodnak az air fryer technológiához, hiszen kevésbé hajlamosak a túlmelegedésre és a füstölésre, így nem lesz kellemetlen szaga és íze az ételeknek. A margarin könnyen felolvad, és egyenletesen vonja be az étel felületét. Az ízélmény fokozásáért érdemes bepácolni a sütésre szánt alapanyagokat. Ez különösen hasznos, ha ropogós kéreg kialakítása a cél.

DOGZ Farsangi Falkaséta a Városligetben
Regisztrálj és vegyél részt ingyenesen február 22-én a Városligetben a DOGZ Farsangi Falkasétán! A közös sétálás mellett számos izgalmas programmal, köztük fotózással és nyereményjátékokkal is készülünk. Űzzük el együtt a telet több száz kutyus társaságában!
falkaseta.hu
Promóció
Finomságok nem csak két főre
Gyakori tévhit, hogy ezek a készülékek csak kis adagokat tudnak elkészíteni, ezért nagyobb családok számára nem ideálisak. Valójában az air fryerek különböző méretekben érhetők el, a nagyobb kapacitású modellek pedig akár 4-6 fő számára is elegendő ételt tudnak elkészíteni. Fontos azonban, hogy ne töltsd túl a kosarat, mert az akadályozhatja a forró levegő egyenletes keringését, így az étel nem sül meg megfelelően.
Ha nagyobb mennyiségű ételt szeretnél készíteni, érdemes több adagban sütni, és közben az elkészült fogásokat melegen tartani. A kisebb háztartásoknak is érdemes azonban a nagyobb méretet választani, így vendégsereg esetén is csökkenteni tudják a főzéssel töltött időt.

Sütőpapír, fólia, szilikonbetét – ezeket ne használd
Az air fryer használatakor sokan szilikonbetéttel vagy sütőpapírral bélelik ki a készüléket, hogy megkönnyítsék a tisztítást. Azonban ez nemcsak a készülék hatékonyságát csökkentheti, hanem egészségügyi kockázatokat is rejthet. A szilikonbetétek hevítése során potenciálisan veszélyes anyagok szabadulhatnak fel, a sütőpapírok pedig PFAS-vegyületeket (per- és polifluor-alkil vegyületek) tartalmazhatnak, amelyek hő hatására a levegőbe vagy az ételbe kerülhetnek, és hosszú távon káros hatással lehetnek a szervezetre. Ezek helyett érdemes inkább az air fryer kosarát és tálcáját alaposan, az eszköz specifikációinak megfelelően, kíméletesen tisztítani. A rendszeres és körültekintő tisztítás nemcsak az egészség védelme érdekében fontos, hanem az eszköz élettartamát is meghosszabbítja.
Az air fryer túl sok áramot fogyaszt?
Bár az air fryer működése elektromos energiát igényel, valójában hatékonyabb lehet, mint egy hagyományos sütő. Kisebb mérete miatt gyorsabban felmelegszik, így kevesebb idő alatt készíti el az ételeket, ami csökkenti az energiafelhasználást. Az air fryer célzottan melegíti az ételt, nem pedig egy nagy sütőtér felesleges részét, ami tovább növeli az energiahatékonyságát, ráadásul átlagosan 1,2–1,5 kW-tal működik, ami kisebb, mint egy hagyományos sütő teljesítménye. Ma már természetesen energiahatékony air fryerek is elérhetőek; de összességében minden típusú eszköz esetében fontos, hogy ne töltsd túl a kosarat, illetve kerüld a felesleges előmelegítést a hatékony és hosszú távú működés érdekében.
Meglepő eredmény a forró levegős sütők tesztjén: az egyik legolcsóbb fogyasztja a legkevesebbet
A tesztből az is kiderült, nem mindegy, mit sütsz bennük, és van olyan sütő, ami háromszor többet fogyaszt a többinél.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)