Ilyenek voltak a Kádár-korszakban Budapest legendás áruházai: az Úttörőt imádták a gyerekek
Úttörő, Csillag, Lottó, Otthon? Egykor a főváros meghatározó épületei, áruházai voltak.

Napjainkban a plázákat járva nehéz elképzelni, milyen lehetett az az időszak, amikor még korántsem volt ekkora választék és árudömping, és nem működtek félmegállónyi bevásárlóközpontok, ahol egy helyen koncentráltan érhető el a legtöbb szolgáltatás.
Emellett pedig abba is érdekes belegondolni, hogy a múlt században a Rákóczi úton egymást érték az elegáns vagy épp ötletes, a lehetőségekhez mérten csábító kirakatok és a mai szemmel nézve rendkívül bájosnak tűnő neonreklámok, amelyek fényt vittek a pesti éjszakákba, és az 1900-as évek plázáiba, az áruházakba csalogatták a népeket.
Budapest legendás áruházai
Lakberendezési tárgyakért az Otthonba, gyermekruhákért és -játékokért az Úttörőbe, a szerencsejátékon bezsebelt tárgynyereményekért a Lottóba mentek az emberek. A Corvinban étterem is működött, és a Verseny, illetve a Csillag is sokakat vonzott.
A Gertler Viktor rendezésében készült Állami Áruház című, 1953-ban bemutatott propagandisztikus, zenés filmvígjáték egyes jeleneteit az Úttörő Áruházban vették fel, így aki felidézné a legendás épületben zajló életet, tehet egy próbát az interneten két részletben elérhető filmmel. (Az első rész itt, a második pedig itt tekinthető meg.)
(Borító- és ajánlókép: Úttörő Áruház és Otthon Áruház, forrása: Fortepan / Magyar Rendőr, / Erdei Katalin.)