Nagy árnyékoló-körkép
Még csak cirógatnak a napsugarak, de hamarosan mindent megtennél, hogy megóvd tőlük a lakásod. Miért ne készülnél fel időben?
Az idő még bolondos - nem meglepő, hiszen április van -, ám kétségkívül tavaszias a maga korán kelő és későn nyugvó Napjával, melynek köszönhetően a napsütésből is napról napra egyre többet élvezhetünk.
Persze a legtöbben most még örömmel fogadják a fényt, ám nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy mindez néhány hét múlva már akár zavaró is lehet. Itt az ideje hát feltérképezni a lehetőségeket, és szétnézni kicsit a piacon jelenleg elérhető árnyékolók között!
Kívül-belül hatékonyan
Ahány gyártó, annyi termék, és ahány ház, annyi igény. Mivel azonban az előbbiből sincs hiány, nem kell azon aggódnod, hogy vajon megtalálod-e a számodra megfelelőt. Ám mielőtt nekivágnál a vásárlásnak, érdemes megismerned a lehetőségeket, és azt is, hogy melyik termék milyen tulajdonságokkal bír, és milyen lakásokhoz, házakhoz, nyílászárókhoz ajánlott. Sőt azzal is tanácsos tisztában lenned, hogy pontosan mi is a célod: csupán a fénytől óvnád meg a lakásod, vagy némi hőszigetelésre is szükséged lenne. Ez ugyanis szintén fontos szempont, hiszen ez alapján dönthetsz arról, hogy belülről vagy kívülről kívánod megoldani az árnyékolást.
Belső árnyékolók
Bizonyos lakások vagy házak esetében maga az épület kialakítása dönti el, hogy kívülről vagy csupán belülről van lehetőség az árnyékolásra. Azt azonban érdemes tudni, hogy a belső árnyékolók kevésbé ellenállóak a külső környezeti hatásokkal szemben, ráadásul nem is annyira rögzítettek, mint kültérre alkalmas társaik. Viszont széles szín- és mintaválaszték jellemzi őket, így nemcsak árnyékolnak, de dekoratív kiegészítői is lehetek a lakásnak.
Az örök kedvenc: a reluxa
Olcsó, könnyen kezelhető, és egyszerű felhelyezni, ezért sokan szeretik, ráadásul egyaránt ideális árnyékoló irodák és lakóhelyiségek esetén is.
Számos változat közül választhatsz a lamellák mérete és színe szerint, amelyek általában 16 vagy 25 mm szélesek, és alumíniumból készülnek - előnyös tulajdonságai miatt kedvelt megoldás a trópusi fából készült lamella.
A lamellákat forgatópálca segítségével állíthatod be a kívánt szögbe, így szabályozva a beszűrődő fény mennyiségét és irányát, a reluxa felhúzását és leeresztését azonban ma már a legtöbb esetben automata rögzítőzsinór segíti.
Egy praktikus darab: a pliszéfüggöny
Alacsonyabb árkategóriás, de a praktikus árnyékolók közé tartozik a pliszé. A harmonikaszerűen redőzött textil tompítja a napsugarakat, és a helyiség megfelelő szellőzését is biztosítja. Bármilyen alakú és méretű nyílászáró, de akár tetőtéri ablak árnyékolására is alkalmas – ebben az esetben azonban működéséhez vezetősín használata szükséges.
A pliszé utódja, a duettfüggöny két műszál alapú, portaszító, pliszírozott textilanyag összedolgozásával készül. A kettős anyag következtében méhsejt keresztmetszetű levegőcellák jönnek létre, melyek nemcsak jó hő- és hangszigetelők, hanem a függöny működéséhez szükséges zsinórok is ezekben vannak elrejtve.
Ezeket az árnyékolókat szinte csak rendelésre készítik, így lehetőség van megválasztani a helyiségben használt árnyalatokhoz igazodó színt. Van azonban egy alapvető hátrányuk: míg a reluxánál az állítható lamellák lehetővé teszik a fény irányának és erősségének szabályozását, addig arra sem a pliszé-, sem a duettfüggöny esetében nincs lehetőség.
Egy ős-árnyékoló: a roletta
Szintén beltéri használatra ajánlott a roletta vagy más néven roló, amely az árnyékolók közül a legrégebbinek számít. Kezdetben fából és vászonból készült, ma már a felhasznált textília alapját általában pamut vagy műszál képezi, ez pedig egy rugós, gyöngyláncos vagy motoros működtetésű tengelyre csavarodik fel gyűrődésmentesen. A textileket műgyantás impregnálással látják el, így azok hosszú ideig megőrzik eredeti formájukat és tartásukat. Dekoratív, könnyen kezelhető árnyékoló, amelyet széles szín- és mintaválaszték jellemez.
Külső árnyékolók
Bármilyen kedveltek is a belső árnyékolók, a külsőkkel szemben a mai napig alulmaradnak. Ez utóbbiak legnagyobb előnye ugyanis, hogy már azelőtt visszaverik a napsugarakat, hogy azok az ablakhoz érnének, így hatékonyabb védelmet biztosítanak a felmelegedéssel szemben. Felhasználási helyük miatt nagyobb teherbírással kell rendelkezniük, hiszen ellen kell állniuk az időjárásnak, emiatt teljes mértékben rögzíteni is kell őket.
A legismertebb: a redőny
A redőny a legrégebbi külső árnyékoló. Sokáig fából készítették, az 1970-es évektől kezdve azonban a fát felváltotta a műanyag.
Ma a külső árnyékolók közül a redőny számít a leghatékonyabbnak, hiszen nemcsak a napsugárzás elleni védelemben van nagy szerepe, hanem a szigetelés funkcióját is ellátja.
A műanyag redőnyök esetében az azokat alkotó léceket úgy alakítják ki, hogy leengedésnél tökéletesen zárjanak, feltekerés esetén pedig pontosan úgy simuljanak egymáshoz, hogy a legkevesebb helyet foglalják. Egyes típusoknál szellőzőlyukakat alakítanak ki, melyek azonban csak akkor biztosítják a levegő áramlását, ha a redőny bizonyos mértékben függesztett állásban van.
A redőnyök tokját illetően fontos tudni, hogy ma már előre beépített, és utólag felszerelhető változatokat is gyártanak. Súlyuktól függően hevederrel, karos hajtással, sőt ma már elektromos hajtással is működtethetők. Néhány gyártó termékeit kombinálni is lehet, így lehetőség van például szúnyogháló beépítésére.
Redőny és reluxa egyszerre: a zsalúzia
Kinézetre a reluxához hasonlít, a zsalúzia azonban még azelőtt nyújt védelmet a napsugarak ellen, hogy azok a helyiségbe jutnának, így felmelegedni sem engedi a benti levegőt. Lamellái 180°-os szögben elforgathatóak, ennélfogva szabályozható a bejutó fény erőssége és iránya. Mozgatása függőleges irányban kézi működtetésű karral vagy motorosan történik. A lamellák rugalmas, speciális összetevőjű alumíniumból készülnek a környezeti hatásoknak ellenálló lakkbevonattal és tetszőleges színben.
A terasz megmentője: a napellenzők
Ha nemcsak a belső helyiségeket, hanem esetleg a teraszt is szeretnéd megóvni a melegtől és az erős napsugárzástól, akkor érdemes vásznas napellenzőt választanod, amely a falfelületet és a talajt is árnyékolja.
Alakjukat tekintve a pergolaszerűeket elsősorban üzletek kirakatainak árnyékolására használják, míg a sík típusokkal családi házak vagy nyaralók esetében találkozni gyakrabban.
A napellenzőt alkotó ponyvák gyakran a víz ellen is impregnálva vannak, és szennylepergető bevonattal is ellátják őket, így nem kell aggódni egy hirtelen jött nyári zápor esetén vagy a gombásodás miatt. A pergolatípusúak kerettel rendelkeznek, míg a sík napellenzőknél a ponyvát két kar tartja: ezek kézi vagy elektromos mozgatásúak, de vannak teljesen automatizált, sőt szélérzékelővel ellátott változatok is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Napellenzőket ma már bármilyen mintázattal ellátva, bármilyen színben és méretben beszerezhetsz, a rendkívül széles paletta minden igényt kielégít, de azért arra ügyelj, hogy valóban olyat válassz, mely stílusában is megfelelő, a napellenzők nagy felületükkel ugyanis rendkívül meghatározóak lehetnek! Arra is ügyelj, hogy csak olyan terméket vásárolj, melynek forgalmazójában vagy gyártójában megbízol – ez nagyon fontos a garancia szempontjából is. A legfontosabb tanács, amit adhatunk: tájékozódj, és légy körültekintő!
OLVASD EL EZT IS!
- felújítás
- konyha
Így újítsd fel a kopott, összekarcolódott konyhapultot!
- felújítás
- fürdőszoba
Kopott kád, szürke fuga?
- felújítás
- csináld magad