4 ötletes, csodaszép, praktikus fogas
Egy praktikus ruhafogassal rendben tarthatod a kabátokat, ha pedig elég mutatós, dekorációnak is beillik. Dobd fel az előszobát!
Sokan hajlamosak megfeledkezni az előszoba dekoratív berendezéséről, pedig ez a helyiség éppen olyan fontos, mint a nappali, hiszen a vendégek itt szerzik az első benyomást a lakásodról.
Az előszobának azonban nemcsak hívogatónak kell lennie, hanem praktikai szempontoknak is meg kell felelnie.
A tágas előszobákban a tárolás nem okoz gondot, hiszen egy tolóajtós beépített szekrény mindent képes elnyelni - a kisebbekben ez kivitelezhetetlen. Ám bármennyire kicsi is a helyiség, el kell férniük itt a gyakrabban hordott kabátoknak, a cipőknek és az esernyőknek is úgy, hogy maga a helyiség ne legyen zsúfolt. Egy praktikus cipőtároló és egy mutatós fogas sokat segít. Ezúttal utóbbiak között nézelődtünk.
Dísznek is beillik: Reno fali fogas
A Stile Interio kínálatában akadtunk rá erre a különleges fogasra, melynek elsődleges funkciója ránézésre a dekoratív jellegében rejlik, ám meglepően sok kabátot bír el.
A B. A. cég designerei által tervezett, falra szerelhető Reno fogassal helyet takaríthatsz meg, és egyben az előszobád hangulatát is feldobhatod. A fogas ugyanis egy modern képnek is beillik, ha éppen nem használod. A sötétszürke hátlapon a króm akasztókat úgy helyezték el, hogy alapesetben egy síkban vannak a hátsó résszel, és az alsó részt kell megnyomnod ahhoz, hogy kibukkanjanak a felső, akasztós felületek. A fali fogas több méretben és színben is kapható.
Ára: 9990 forint.*
Rejtsd el szem elől: Tulip ruhafogas
Ha kedveled a klasszikus stílust vagy a vidéki hangulatot, és nem zavar a kabátok látványa sem, akkor fából készült, íves kialakítású ruhafogast válassz. Ha azonban inkább elrejtenéd a ruhaneműket, ráadásul a lakásodban - az előszobával együtt - a modern stílus az uralkodó, nem is választhatnál praktikusabb és különlegesebb helyet a kabátoknak a Tulip ruhafogasnál.
Az Officemarket.hu kínálatában szereplő fogast könnyen beállíthatod úgy a sarokba, hogy a magas, apró lyukakkal díszített, enyhén domború fémlap teljesen elrejtse szem elől a kabátokat tartó részt.
A 172 centi magas fogas átmérője ugyanis mindössze 38 centi, így nem foglal sok helyet, viszont annál több kabátot elbír - utóbbiakat vállfa segítségével tárolhatod a fogason.
Ára: 12 355 forint.*
Egy formatervezett darab: Festival ruhafogas
Hogyan lehet egyetlen tárggyal optikailag növelni az előszoba belmagasságát, helyet biztosítani a kabátoknak, egyben dekorálni is a helyiséget? A válasz egyszerű: a Festival ruhafogassal. Az MSM 2000 Kft. kínálatában szereplő, szolid eleganciával rendelkező, álló ruhafogas rengeteg kabátot bír el, mégsem foglal sok helyet a sarokban: bár 187 centi magas, enyhén hajlított íveinek átmérője mindössze 45 centi.
A biztos talapzaton álló fémfogas jól mutat a klasszikus stílusjegyeket magukon viselő otthonokban, de megfér a modern lakásokban is. Csak fekete színben kapható, viszont kérheted esernyőtartóval rendelkező változatban is - bár ennek ára kissé magasabb.
Ára: 15 075 forint.*
Kabátoknak, kiegészítőknek: IKEA kalap- és kabáttartó polc
Ha nem kedveled a hangsúlyos, álló fogasokat, és inkább egy szolid, a háttérben meghúzódó tárolóra vágysz, az IKEA SKÄR fantázianévre keresztelt kalap- és kabáttartó polca jó választás. A mindössze két csavarral a falra rögzíthető polcocska csupán 49 centi széles, mégis sok kabátot elbír: négy akasztóval rendelkezik, emellett pedig egy, a falra merőlegesen elhelyezett fémtartóval, melyen vállfák segítségével még több ruhát tarthatsz.
A Henrik Preutz által tervezett polc tetejét eredetileg kalapoknak szánták, ám bátran tarthatsz rajta néhány könyvet vagy színes gyertyatartót is: üde színfoltja lesz így az előszobának, de ezáltal a nappaliban sem mutat majd idegenül.
Ha ugyanis garzonban laksz, és az előszobád szinte egy légtérben helyezkedik el a nappalival, ez a tartó a legjobb választás. A forgácslemezből készült polc fehér és fekete színekben kapható.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ára: 5990 forint.*
*Interneten fellelt, tájékoztató jellegű árak.
OLVASD EL EZT IS!
- fény
- bútor
Így újítsd fel az otthonod ingyen!
- fény
- olcsó
5 rafinált fortély, ha kicsi a lakásod
- bútor
- konyha