3 forradalmi konyhai gép, mellyel tartós fogyást érhetsz el
Ha a következő konyhai eszközökkel főzöl, egészségesen és tartósan fogyhatsz.
A hosszan tartó, jojó-effektus nélküli diéták száma végtelen, és a különböző, fogyókúrát segítő étrend-kiegészítők tárháza is hatalmas. Pedig a tartós, egészséges fogyáshoz alapvetően nem kell más, mint sok sport, kevés édesség fogyasztása, továbbá egészséges, kiegyensúlyozott étrend követése.
Az utóbbi kapcsán fontos, hogy az elfogyasztott ételek kevés zsiradékot tartalmazzanak, és a lehető legfrissebbek legyenek, továbbá minél több vitamint megtalálj bennük.
Ha tartósan szeretnél fogyni, akkor ideje a konyhádban megtenni az első lépést, vagyis változtatni a főzési szokásaidon. Az olajjal működő fritőz, a zsiradék hozzáadásával használható egyszerű serpenyők helyett szerezz be olyan konyhai eszközöket és gépeket, melyekkel egészséges és alacsony kalóriatartalmú ételeket készíthetsz. A következő három készülék éppen ilyen, ráadásul nem is kell tízezreket kifizetned értük.
Ínycsiklandozó, fűszeres ebédek és vacsorák
Főzés közben az ételek nagy része veszít vitamintartalmából, hiszen utóbbiak többsége érzékeny a hőre, és hatására előbbi egyszerűen elillan. Ha azonban a zöldségeket vagy a húsokat sütés és főzés helyett párolással készíted, megőrizheted azok vitamintartalmát, ezáltal egészségesebb ételeket főzhetsz.
A párolás nagy előnye továbbá, hogy nincs szükség hozzá olajra vagy zsírra, a végeredmény mégis ínycsiklandozóan zamatos lesz. Egy jó párolóedénnyel tehát nem csupán az egészségedért, de az ideális testsúlyodért is sokat tehetsz. A Philips HD 9120 párolóedénye kitűnő választás, már csak azért is, mert egyedülállóan képes fokozni párolás közben az ételek ízét.
A párolóedény ugyanis fűszertartóval rendelkezik, melybe tetszés szerinti fűszereket tehetsz, hogy aztán azok a gőz segítségével különlegesen zamatossá varázsolják a zöldségeket vagy a húsokat.
Az egymásra tehető, három párolóedényből álló készülék további előnye, hogy párolás közben is újratölthető vízzel, emellett 60 perces időkapcsolóval rendelkezik, mely az étel elkészültével ki is kapcsolja a készüléket.
Ára: 8900 forint.*
A tökéletes serpenyő - gőzzel és egyetlen csepp olajjal
Ha fogyókúrázol, egy jó párolóedény elengedhetetlen. Az ideális testsúly elérése érdekében azonban nem kell kizárólag párolt ételeken élned: bátran süthetsz is, csak arra ügyelj, hogy a lehető legkevesebb zsiradékot használd az ételek készítésénél, és azok megőrizzék vitamintartalmukat. Mindez egyáltalán nem nehéz, ha rendelkezésedre áll egy olyan speciális serpenyő, melyhez csupán egyetlen csepp olajra van szükség, és amely még gőzölni is képes.
A Studio Moderna 2000 Kft. termékével, a Dry Cooker serpenyővel finom és egészséges fogásokat készíthetsz anélkül, hogy túl zsíros vagy olajos lenne a végeredmény. Az eszköz titka egy, a serpenyő közepén kialakított, lyukacsos kis torony, mely főzés közben folyamatosan áramoltatja a forró levegőt a serpenyőben, így az ételek egyenletesen átsülnek, ízben gazdagok lesznek, miközben a lehető legkevesebb kalóriát tartalmazzák.
A sütésre, párolásra és fagyasztott ételek kiolvasztására is alkalmas serpenyő hosszú élettartamáról hat réteges tapadásmentes felület gondoskodik, melynek köszönhetően az ételek nem tapadnak le akkor sem, ha olaj nélkül készíted őket.
Ára: 9990 forint.*
Fogyasztó turmixok és gyümölcslevek - otthon, természetesen
A búzafű jótékony hatásairól sokat hallani manapság: az utóbbi években olyan népszerűségre tett szert, mint amekkorának a frissen préselt gyümölcs- és zöldséglevek örvendenek jó ideje. Bár ezek mindegyike napi fogyasztásra is ajánlott - hiszen rengeteg vitamint és a szervezet egészséges működéséhez szükséges rostot tartalmaznak -, segítik az egészséges, természetes fogyást is.
Szerencsére ma már nem csupán gyümölcsöt és zöldséget, de búzafüvet is préselhetsz otthon, csupán a LEXEN Healthy Juicer kézi prést kell beszerezned. Ez a nagyszerű prés kiváló minőségének köszönhetően a világ egyik legnépszerűbb konyhai eszköze. A búzafűből anélkül képes a lehető legtöbb levet kipréselni, hogy a füveket előzetesen össze kellene vágnod, ráadásul sem a fű, sem pedig a lé nem érintkezik fém alkatrészekkel.
A LEXEN Healthy Juicer alkalmas gyümölcslevek és zöldségpürék készítésére is, utóbbiak közül a legkeményebb fajtákat is pillanatok alatt zamatos itallá vagy pürévé varázsolja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ára: 14 990 forint.*
*Interneten fellelt, tájékoztató jellegű árak.
OLVASD EL EZT IS!
- tárolás
- garzon
Mindent elnyelő, keskeny szekrények a nappaliba
- garzon
- előszoba
4 ötletes, csodaszép, praktikus fogas
- vásárlás
- garzon