Egy dolog van, ami a fogyásnál is sokkal nehezebb: a hízás

Idegen emberek felkiáltásai zengnek a fülemben: - Jaj, de vékony vagy! Eszel te rendesen? Ha van kérdés, amivel ki lehet a sodromból hozni, az pontosan ez. Pláne egy olyan embertől, aki még csak nem is ismer. Igen, eszem rendesen, nem éheztetnek, és ha van valami, aminek képtelen vagyok ellenállni, az az édesség. Mindegy, hogy cukor, csoki, süti, esetleg a három ötvözete, annyira édesszájú vagyok, hogyha a nap összes étkezése csak ezekből állna, akkor sem unnám meg. Soha.

Persze nem teszem ezt - kivéve gyengébb napjaimon -, odafigyelek arra, mit eszem, sőt, szerintem talán azon kevesek egyike vagyok, akik minden fontos étkezést megejtenek: komótosan reggelizem, tízóraizom, ebédelek, aztán kora délután uzsonnázom, végül a vacsorának is megadom a módját. Mégis, a napi ötszöri étkezés ellenére is vékony vagyok.

Sudár az alkatom - ha szépen akarok fogalmazni -, mert ilyen géneket örököltem. Nem vagyok sem anorexiás, sem bulimiás, ahogyan azt már többen feltételezték rólam. Nincs szervi bajom. Nem a divatot majmolom. Nincsenek önértékelési zavaraim, és nem is szerelmi bánatomban fogytam le. Egyszerűen ilyen sovány vagyok, mert a szüleim is ilyen alkatok, és elmondanám, sőt, világgá kürtölném. Szeretem magam így! Elégedett vagyok, amikor a tükörbe nézek. Lehet rajtam élcelődni, hogy vasággyal együtt sem nyomom a 40 kilót, hogy még az oroszlánnak sem kellenék, annyira csontos vagyok. Nem zavar. Az sem, ha egyesek kissé kapatosabb állapotukban azt mondják, hogy aránytalanul nagy a fejem a testemhez képest. Ezen is csak jót nevetek.

Az egyetlen, ami olykor megnehezíti az életem, az a ruhavásárlás. Igen. A legtöbben, akik teltebb mérettel rendelkeznek, némileg irigykedve szokták megállapítani, hogy könnyű nekem, mert rajtam minden jól áll. Hatalmasat tévednek. Persze való igaz, hogy a legtöbb ruhadarabot anélkül felvehetem, hogy komolyan el kellene rajta gondolkodnom, vajon jól áll-e. Ugyanakkor nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor a legkisebb méret is nagy az emberre. Ilyenkor én szoktam picit irigykedni, hogy ha teltebb lennék, akkor felfelé és lefelé is mozoghatnék a méretskálán.

Nem tagadom, volt idő, amikor azt gondoltam, hízni kellene. De itt és most megragadnám a lehetőséget, hogy elmondjam, hízni legalább annyira nehéz - ha nem nehezebb -, mint fogyókúrázni. Sokan azt gondolják most, hogy nincs igazam. Csak az tudhatja igazán, milyen kínkeserves egy-egy kilót felszedni, aki hozzám hasonló cipőben jár.

A diéta akarat és odafigyelés kérdése. Elhatározás, hogy ha így alakítom az étrendem, mozgok eleget, egyszóval változtatok az életemen, és egészségesebbé teszem azt, akkor sikerülni fog. Lehet, hogy lassan, kis lépésekben, de sikerülni fog. Hízni így nem lehet. Lassanként növelhetem a bevitt szénhidrátok és kalóriák számát, erőltethetem az evést, de így legfeljebb csak gyomorrontást kaphatok, mást nem. Ráadásul ha ezt az életformát választom, azzal az egészségemet is kockára teszem, mert valljuk be, a zsíros ételek nem éppen egészséges oldalukról ismertek.

Többek között ezért is maradok ilyen, amilyen vagyok. Inkább legyek vékony, de egészséges, mint teltkarcsú a sok szalonnától. Én szeretem azt, hogy ha az éjszaka közepén édességet kívánok, akkor büntetlenül megehetek néhány kockát. Ahogyan azt is, hogy törékenynek tűnök. Még annak ellenére is szeretem ezt, hogy a nagyobb széllökések veszélyt jelentenek az egyensúlyomra. Ez vagyok én, és ha tükörbe nézek, szépnek és jónak látom magam, és biztos vagyok abban is, hogy valahol van egy saját Mark Darcym, aki szeret engem úgy, ahogy vagyok.

• fogyás
• hízás
• Lélekprojekt