2 mondat, amitől falra mászom, ha a szabadidőmről van szó

Két mondat van, amitől falra mászom, ha valaki a szabadidőmmel kapcsolatban kifejti a véleményét. Az egyik: arra van időd, amire akarod. A másik: de jó, hogy van időd erre meg arra, bárcsak nekem is lenne.

Sok mindenre nincs időm, amire szeretném. Főleg hétközben. Biztosan mindenki ismeri a Beatrice 8 óra munka című számát. Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás. Szerintem ez ma már a legtöbb szakmában nehezen megvalósítható. Nem kérdéses, hogy az első nyolc óra növekszik a másik kettő rovására.

A szórakozás is egyfajta pihenés, de a test számára pihentető órák természetesen az alvást jelentik. Ha szeretnék egy kicsit több időt fordítani magamra, a szeretteimre, akkor értelemszerűen az alvásórák számát fogom csökkenteni. Igaz, én döntöm el, hogy az otthon töltött időmből mennyit szánok takarításra, főzésre, olvasásra vagy alvásra, tehát arra van időm, amire szeretném, de ez azért mégsem igaz.

Ha akarom, ha nem, előbb-utóbb ki kell mosnom a szennyest, kik kell teregetnem, fel kell porszívóznom. Magamnak meg bemagyarázom, hogy elvan az ember öt-hat óra alvással is. Egy darabig. Aztán jelez a test, és megint nem arra kell fordítanom az időmet, amire igazából szeretném, hanem arra, hogy kikúráljam magam egy-egy betegségből.

Ha végre meggyógyultam, újratervezem a szabadidőmet, és egy darabig több időt szánok alvásra. Kevesebb idő jut szórakozásra, vagyis kevesebb olvasás, kevesebb sportolás, kevesebb tévénézés. Meg lehet szokni, legfeljebb az ember jobban becsüli azt az időt, amit egy számára kedves emberrel vagy tevékenységgel tölt.

Azt viszont máig nem tudom megszokni, amikor valaki azt mondja: de jó neked, hogy van időd sütni! Nekem sajnos nincs! Vagy: de jó, hogy te el tudsz menni esténként futni! Én sajnos nem érek rá! Mert neki esténként csak arra van ereje, hogy lerogyjon a tévé elé, és bambuljon egy sorozatot.

Legszívesebben megmondanám, hogy legtöbbször nekem is. Ehelyett erőt veszek magamon, és felhúzom a futócipőmet, utána pedig jobban érzem magam. Fáradtnak ugyan, de fittnek - valószínűleg inkább az is vagyok, mint az, aki csak halogatja a sportolást. Vagy legalább lesétálok két megállót, és lépcsőn megyek fel a hatodikra.

Sütni pedig akkor van időm, ha ahelyett, hogy olvasnék, alkotok valamit a konyhában. Igen, alkotok, mert a kedvvel és odafigyeléssel elkészített süteményekből és desszertekből műalkotás születik, amire jó ránézni, és jó érzéssel tölt el (és fel), ha mások élvezettel megeszik. Mellékesen pedig nem a sütő előtt ücsörögve várom, hogy kisüljön a kalácsom, hanem időnként ránézek, miközben felporszívózom, és összehajtogatom a szárogatóról leszedett ruhákat. 

Nincs mindenre időm, szeretném, ha sok minden másra is lenne, de azt a keveset, amim van, én osztom be, arra, amire akarom. Pont úgy, mint te is!

• szabadidő
• idő
• Lélekprojekt