A kivégzéstől mentette meg a fiút a levéláradat

Egymaga az ember tehetetlen, de összefogva nagy döntésekre lehetünk befolyással - amelyeken másoknak gyakran az élete múlik.

Sok a baj, mi pedig csupán aprócska porszemek vagyunk egy szerteágazó és átláthatatlan rendszerben. Joggal gondolhatjuk, hogy nincs befolyásunk arra, ami sok ezer vagy sok száz kilométerre, vagy akár csak a szomszédunkban történik.

Moses Akatugba

Egyedül valóban eszköztelenek lehetünk, ám az összefogás hihetetlen erőket képes megmozgatni, amelyek nagyon is hatnak. A közelmúlt talán legékesebb bizonyítéka erre Moses Akatugba esete. A Niger Delta-i fiatalembert 16 évesen került börtönbe, három mobiltelefon állítólagos eltulajdonítása miatt - a kínzás különféle válfajait bevetve bírták rá arra, hogy a bűncselekményt beismerje, majd ennek folyományaképp gyorsan halálra is ítélték.

Történetéről értesült az Amnesty International emberi jogi szervezet is, amelynek tagjai a föld legkülönbözőbb pontjain élő támogatói intenzív kampányt folytattak a a fiú szabadon engedéséért. Moses már a siralomházban volt, amikor Niger Delta kormányzója a leköszönését megelőző napon teljes kegyelemben részesítette őt.

Ennek a dél-afrikai anyuka rögtön hívta a mentőt, amikor elfolyt a magzatvize, ám a segítség csak hat óra múltán érkezett meg az egyébként közeli állomásról. Addigra a baba is megszületett

Mint Netsanet Belay, az Amnesty International afrikai igazgatója elmondta, ez az igazság győzelme, és arra emlékeztet, hogy a civilek egyesített ereje és az emberi jogokért folytatott kampány valódi eredményekre képes. "Ha nincs az a több ezer közbenjáró levél, amelyet támogatói küldtek a föld minden tájáról, akkor Moses talán sohasem nyeri vissza szabadságát" - tette hozzá.

Mosesé tehát egy sikertörténet, ám rengetegen várnak még segítségre: például a dél-afrikai Mkhondóban élő nők, akiknek a szüzességét erőszakkal veszik el, mivel a hiedelem szerint ezáltal gyógyítható az AIDS, és akik mindezek után megfelelő orvosi ellátásban sem részesülnek. A venezuelai Daniel Quintero, akit azért kínoztak meg, mert elment egy kormányellenes tüntetésre. A kínai Liu Ping, aki felemelte a szavát a korrupció ellen, ezért bebörtönözték.

Chelsea Manning

Chelsea Manning amerikai közlegény, akit 2013-ban 35 év börtönbüntetésre ítéltek, miután titkos kormányzati iratokat szivárogtatott ki a Wikileaksnek, fényt derítve a külföldön állomásozó amerikai csapatok által elkövetett emberi és humanitárius jogsértésekre. John Jeanette Solstad Remø, aki transzneműként jogi nevét megváltoztathatta ugyan, jogi nemét azonban - mivel nem hajlandó alávetni magát a nemátalakító műtétnek - nem, ezért rendszeresen éri diszkrimináció.

Az ő és mások eseteinek részletes leírásáért ide kattinthatsz, egyúttal infót is találhatsz arról, hogy az illető ügyében kinek írhatsz, mit érdemes tartalmaznia a levélnek, de saját elérhetőségeiken közvetlenül is bátoríthatod ezeket a nehéz helyzetben lévő embereket. Ily módon pedig te is részese lehetsz sorsuk - remélhető - jobbra fordulásának.

 John Jeanette Solstad Remø

Hazánkban számos segíteni vágyó emberen kívül a Libri Könyvkiadó is kezdeményezés mellé állt, és a Tíz igaz történet című novelláskötettel köszöntötte az idén 25 éves Amnesty International Magyarországot. A kötet tíz történetet mutat be tíz magyar író - Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros András, Tasnádi István, Parti Nagy Lajos, Simon Márton és Vámos Miklós - interpretációjában.

A kötetet a szerzők jelenlétében június 2-án mutatták be a Katona József Színházban, Fullajtár Andrea, Nagy Ervin és Vajdai Vilmos közreműködésével. A zenét a Gourmand szolgáltatta, a műsorvezető Till Attila volt. A Libri Kiadó a rendezvény bevételét az Amnesty International Magyarország javára ajánlotta fel.

Fotók: Moses Akatugba: amnesty.fr, dél-afrikai anyuka, leadkép és Facebook-kép: health-e.org.za, John Jeanette Solstad Remø: anistia.org.br, Chelsea Manning: huffingtonpost.com

Ezt is szeretjük