
8 álomszép, adventi dekor a természet kincseiből: egyszerűek, mégis látványosak
Sokszor csak egy kis ragasztóra és az erdőben talált kincsekre van szükség a tökéletes karácsonyi dekorációhoz.


A karácsonyi dekoráció legalább annyira hozzátartozik az ünnephez, mint a bejgli, a sokszor látott filmek és a karácsonyfa. Egy szépen feldíszített otthon már az advent idején olyan hangulatot ad, ami segít felkészülni a szeretet ünnepére.
Gyakran már októberben lehet találkozni a karácsonyi dekorációkkal a boltokban, ám ahhoz, hogy igazán gyönyörű legyen a lakás kívül-belül, nem szükséges felkeresni az üzleteket. A természet kincseivel is csodálatos ünnepi hangulat teremthető.
A tobozok és ágak jól mutatnak a lakásban is
A természetes anyagokból készített adventi dekorációknak több előnyük is van: nemcsak szépek, hanem olcsók is, hiszen az egy-egy séta alkalmával összegyűjtött kincsek ingyen vannak, a ragasztó vagy a fonal pedig nem kerül sokba, így nem kell több ezer forintot ott hagyni a boltokban. Ráadásul ezeket a díszeket bárki a saját ízlése szerint formálhatja, ami még kedvesebb, személyesebb és melegebb hangulatúvá varázsolja az otthont. A látványos díszeket akár gyerekek közreműködésével is el lehet készíteni, számukra is emlékezetes program lesz.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
(Képek forrása: Pinterest, borítókép: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- otthon
- virágtartó
Gyönyörű, bohém függő virágtartó: így készítheted el akár otthon is

- otthon
- természet
Álomszép, mégsem giccses dekoráció: csak pár fenyőág kell hozzá

- karácsony
- díszítés