4 nagyon fontos karácsonyi illemszabály, amit mindenkinek ismernie kell

Az illemről az ünnepi asztalnál sem szabad elfeledkezned.

karacsonyi-vacsora
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Karácsonykor a legtöbben a családdal ünnepelnek, azonban azokhoz a rokonoktól vagy ismerősöktől is érkezhet meghívást, akiket ritkábban látunk. 

Sok mindenre figyelni kell, hiszen a látogatásnak is, mint mindennek, megvannak a maga illemszabályai. Ezek ráadásul meg is könnyítik a vendégeskedést. 

El a telefonnal!

Ilyenkor összegyűlik a rokonság, a családtagok vagy barátok, hogy együtt ünnepeljenek, jókat beszélgessenek. Még ha olyan témáról is folyik a diskurzus, amihez érdemben az ember nem tud - vagy nem akar - hozzászólni, akkor sem szabad előkapni a telefont. Hiszen az apró szerkentyű használatának is megvannak a maga illemszabályai: vendégségben illik legalább lehalkítani a készüléket, és a vacsora ideje alatt mindvégig a zsebben tartani. Úgy, ahogy az étteremben sem illik a telefont az asztalra kihelyezni, úgy a vendégségben is kerülni kell, hogy ott virítson a mobil a borospohár mellett.

Ha vendégségben vagy, lehetőség szerint ne telefonálj, ne csetelj, és ne készíts ételfotókat!
Ha vendégségben vagy, lehetőség szerint ne telefonálj, ne csetelj, és ne készíts ételfotókat!

Ha fontos hívást vársz, akkor azt előre közöld, és kérj elnézést, vonulj félre, majd gyorsan és velősen igyekezz elintézni azt. Ha társaságban vagy, az sms-ezést és csetelést is kerüld!

Csak semmi veszekedés

A karácsony a szeretete ünnepe, az igazi illemtudók ilyenkor, még ha csak a látszat kedvéért is, de pár órára kibékülnek addigi haragosaikkal. Ilyenkor kerülendőek a kényes, kellemetlen témák, a gondokról és nehézségekről pedig csak érintőlegesen érdemes említést tenni. Ha kényes téma bukkanna fel, finoman hárítsd el, és kérd meg, hogy vitassátok meg a dolgot egy későbbi időpontban. Persze nem kell úgy tenni, mintha minden tökéletes volna, de ha teheted, engedd el legalább arra a napra a sérelmeket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Asztali illem

Nem utal jó modorra elsőként, kérés nélkül szedni a felszolgált ételből. Amennyiben ételallergiád van, vagy nem fogyasztasz húst, a vendéglátóval még a látogatás lefixálásakor egyeztesd ezt. Nem kell mindenből szedni, mindent megkóstolni, udvariasan nyugodtan jelezheted, ha már nem kívánsz több ételt. Bár kínálós nép vagyunk, nem szükséges betegre enned magad.

Ha valamilyen baleset történik az asztalnál, például kiborítod a bort, vagy halászlével leöntöd a hófehér abroszt, kérj elnézést, és azonnal igyekezz segítséget nyújtani a házigazdának. Az asztal leszedésében is segítségére lehetsz, kedvesen ajánld fel, hogy leszeded a tányérokat, de ne ess túlzásba, mert ezzel azt üzenheted felé, hogy nem elég jó vendéglátó.

szoveg-karacsonyi-vacsora

Óvatosan az ajándékokkal!

Sohasem szabad üres kézzel érkezni a házhoz, ahova meghívtak, de az sem mindegy, milyen ajándékkal kedveskedsz a vendéglátóknak. Ha nem közeli családtagokról van szó, egy üveg bor és egy minőségi bonbon megfelelő ajándék tud lenni. Persze azt is figyelembe kell venni, hogy ki az ajándékozott: ha absztinens vagy cukorbeteg, érdemes más apró ajándék után nézni, de vannak dolgok, amiket semmiképp sem illik adni ilyenkor, hiszen egy rosszul megválasztott ajándék kellemetlen perceket is szerezhet. Tilos a tusfürdő, szappan, dezodor - a parfüm kivétel -, ezeket ugyanis könnyen félreértheti az ajándékozott, és igen kínos szituációt eredményezhet.

Mit adj karácsonyra tárgyak helyett?

Ugyan a tárgyak is képesek a boldogság kiváltására, de ez csak egy ideig elég. Az alábbi összeállításban kaphatsz néhány szuper ötletet, ha inkább te is élményt tennél a fa alá!

5 használható ajándékötlet karácsonyra, ha nem akarsz tárgyat adni

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük