Miért tettek a régiek arany diót a karácsonyfára? Nem csak szerencsét és gazdagságot reméltek tőle
Az aranyozott diók a karácsonyfákon nemcsak jól mutattak, hanem fontos jelentéssel is bírtak.
A dió nemcsak a sütemények ízesítésének elengedhetetlen része karácsony idején, hanem egykor díszítették is vele a fenyőfát, sőt némely háztartásban a mai napig előkerülnek az ünnepek alatt a tradicionális diódíszek.
Nem véletlen, hogy épp a gömbdíszek kora köszöntött be utána, hiszen alakjukkal a régi szokásokat hivatottak szimbolizálni, amikor még terméseket, gyümölcsöket használtak e célra.
Régi karácsonyfadíszek
Az 1880-as évekig az üvegdíszek helyett terméseket használtak, és nem fenyőfát, hanem úgynevezett termőágat ékesítettek fel hazánkban, ez lehetett valamilyen örökzöldág, de egyes helyeken rozmaringot vagy nyárfaágat használtak erre a célra.
Ekkor még almával, natúr vagy aranyozott dióval, ültetni való hagymával és különböző házi süteményekkel, például mézeskaláccsal dekoráltak. Ez a szokás átívelt a karácsonyfa-díszítés kezdeti időszakára, Magyarországon ugyanis csak a 20. században terjedt el a fenyőállítás. Ekkor már gyertyákat is rátettek, és odahelyezték alá a betlehemet, illetve egy képet a Szent Családról.
A dió mint Jézus Krisztus szimbóluma
Az arany diónak változatos jelentései vannak: termékenységet, rontások elleni védelmet, szerencsét, jólétet és gazdagságot, a Szentháromságot, Jézus Krisztust, a házasságot is szimbolizálja.
Szent Ágoston szerint a dió csonthéja a keresztre, a belsejében lévő papírvékony héj Jézus Krisztus testére, a mag pedig Jézus isteni belsőjére utal. Ezért kerülhetett fel karácsonykor, születésének ünneplésekor a fenyőfára. A művészi világban is hasonló jelentéstartalommal bír, ezt a festményeken a dióábrázolás is példázza.
Alig észrevehetően egyetlenegy dió árválkodik Bertalan apostol oltárképének, a The Virgin of the Walnut azaz a A diós Szűz című festmény alján, mely az isteni karon ülő gyermekre utal.
A bibliában Genezáreti-tóként emlegetett Kineret-tó partján nőttek diófák, egyes történészek szerint az ezeken termett diók zöld héjával festhette édesanyja, Szűz Mária kékes színűre köpenyét.
Ugyanakkor a csonthéjas gyümölcs az embereket is szimbolizálja, a maghéj a húst, a külső kemény héja a csontokat, az ehető belseje pedig a lelket jelképezi.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az arany dió készítése
Egy szalag vagy madzag, kézi fúró, pillanatragasztó, dió és aranyszínű festék, lakk vagy aranylap szükséges a pompás arany dió elkészítéséhez. A kiválasztott diót fesd be, fújd le arany festékkel, vagy lapogasd rá az aranylapot - ez utóbbi nagyon könnyen tapad, úgyhogy lehetőleg valamilyen hurkapálca segítségével végezd. Ezután a tetejébe fúrj egy lyukat, majd hurkold össze a szalagot, és a végét engedd bele a lyukba, pillanatragasztóval rögzítsd.
Ezzel elkészítetted az otthon gyártott, mutatós arany diót, amit fenyőfára, koszorúra vagy ajtóra is felakaszthatsz, hogy látványos dekorációja legyen a lakásnak.
A legédesebb karácsonyfadíszek saját kezűleg
Bűbájos díszek a természetesség jegyében, amiket te is egyszerűen elkészíthetsz.
A legédesebb karácsonyfadíszek saját kezűleg, ha a natúr díszítés a kedvenced
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- karácsony
- karácsonyi dekoráció