Mit jelentenek az adventi koszorú gyertyáinak színei a hagyomány szerint? Fontos üzenetet hordoznak
Mindegyik gyertya meghatározott jelentéssel bír, segítenek az ünnepre való felkészülésben.

hagyomanyos-adventi-koszoru
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Ma már rendkívül változatos adventi koszorúk készülnek, minden család a saját ízlésére formálja a várakozás eme jelképét. A hagyományos koszorún a gyertyák színe különböző jelentésekkel bír összhangban azzal, hogy az adott vasárnap milyen megszívlelendő üzenetet hordoz az emberek számára. 

Ahogy karácsony előtt a gyertyák meggyújtásával egyre nő a világosság, a szívekbe is fényesség költözik, közeledik a kis Jézus születésének napja. A négy gyertya szimbolikája, valamint a vasárnapok tanításai segítenek az ünnepre való felkészülésben, lelki elmélyülésben. 

Az első koszorú

Habár az örökzöldekből font koszorúk már a pogány kultúrákban is a fény, illetve a tavasz iránti vágy kifejeződései voltak, a mai, gyertyákkal ékesített adventi jelkép első példányát, előképét egy evangélikus lelkész, Johann Hinrich Wichern készítette 1839-ben az általa alapított hamburgi gyermekotthonban. Két méter átmérőjű fakerékre 24 gyertyát helyezett, húsz pirosat és négy fehéret. Advent idején mindennap meggyújtott egyet belőlük, a fehéreket vasárnaponként.

GettyImages-546196170
Fotó: petrenkod / Getty Images Hungary

A kerékből az évek során fenyőágakkal díszített koszorú lett, ami a 20. század első felében katolikus körökben is megjelent. A gyertyák számának csökkenésével a háztartásokban is egyre gyakrabban felbukkant. 

Üzennek a gyertyák

A koszorú kör alakja a keresztények számára Isten sosem múló szeretetét, az örökzöld ágak pedig a reményt és az életet jelképezik. A gyertyák a fény növekedését, Jézus eljövetelét mutatják. Napjainkban a legkülönfélébb színű és elrendezésű gyertyák bújnak meg az ágak között, ám a protestánsoknál a piros, a katolikusoknál a három lila és egy rózsaszín gyertya használata jellemző, de elfogadott az is, hogy mind a négy lila színű. 

GettyImages-486456410
Fotó: KristianSeptimiusKrogh / Getty Images Hungary

A lila és a rózsaszín liturgikus színek, amelyek a katolikus egyház szertartásain, például a szentmiséken használt textíliákon jelennek meg. A színeknek megvan a maguk jelentése, kapcsolódnak egyes liturgiákhoz és az egyházi év bizonyos időszakaihoz is. A hagyományos adventi koszorún az első, a második és a negyedik vasárnapon lila gyertyát gyújtanak. A lila (viola) az advent és a nagyböjt árnyalata, bűnbánatot, szent fegyelmet és megbocsájtást sugall. Visszafogottságra, befelé tekintésre inti az embereket. 

GettyImages-505849056
Fotó: coastalrunner / Getty Images Hungary

A rózsaszín az öröm színe, így a harmadik, azaz az örömvasárnap (gaudete vasárnap) gyertyája. Az Úrral való találkozás örömét hirdeti a hívőknek. A gyertyák mellé fogalmakat is rendeltek, így a három lila is más-más üzenetet hordoz. Az elsőhöz a hit kapcsolható, a másodikhoz a remény, a negyedikhez pedig a szeretet. A harmadik gyertya, színének megfelelően az öröm szimbóluma. Mindemellett a római katolikus hagyomány a gyertyákhoz személyeket is rendel. Az elsőhöz Ádámot és Évát, akiknek elsőként ígérte meg az Isten a megváltást, a másodikhoz a zsidó népet, akikben reményt ébresztett, hogy közülük származik majd a Messiás. A harmadikhoz Szűz Máriát, aki megszülte Jézust, a negyedikhez Keresztelő Szent Jánost, aki hirdette Jézus eljövetelét.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az első vasárnappal, idén november 29-ével veszi kezdetét a felkészülési időszak, a gyertyák meggyújtásával az emberek egy lelki utat is bejárnak, a fény a szívükbe költözik. A negyedik vasárnapra, ami idén december 20-ára esik, már az összes gyertya ég, nagyobb a világosság, mint az advent kezdetekor. Több helyen egy ötödik, fehér gyertya is díszíti a koszorút, ez a Krisztus-gyertya, amit karácsony előestéjén gyújtanak meg. Alma, piros szalag szintén megjelenhet rajta, a gyümölcs a bűnbeesésre és a megváltásra figyelmeztet.  

A várakozás idején sokaknak fontos, hogy magukba tekintsenek, elcsendesedjenek, ugyanakkor megnyissák szívüket a körülöttük lévők felé is - ezektől lesz igazán meghitt a szeretet ünnepe.

Adventi koszorú nagyon-nagyon egyszerűen: mégis stílusos és gyönyörű

Nem érdemes megvenni az adventi koszorút, mert sokkal tartalmasabb, örömtelibb és kreatívabb saját magadnak elkészíteni. Így harmóniába hozhatod az otthonod berendezésével, illetve azzal a stílussal, melyben megálmodtad az idei karácsonyodat.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük