Utcalány voltam, családanya lettem

Miért vagyok boldogtalan?

A probléma mélyebb okokra vezethető vissza, melyek családállítással feltárhatók és orvosolhatók.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Az úgynevezett normális élet nem feltétlenül azonos a boldogsággal. Levélírónk annak idején prostituáltként kereste kenyerét, és, bár azóta feleség és anya lett, nem elégedett a sorsával, a pénzhiány miatt pedig hajlandó lenne visszatérni korábbi foglalkozásához.

A probléma a pénzhiányon túl Féderer Ágnes szakértőnk szerint mélyebb okokra vezethető vissza, melyek a családállítás módszerével feltárhatók, illetve orvosolhatók.

Kedves Ágnes!

38 évesen teljesen kilátástalannak érzem a helyzetemet. Elég szörnyű gyerekkorom volt, nem kaptam elég szeretetet, és túl sok elvárást támasztottak velem szemben. Kialakult bennem egy görcsös megfelelni vágyás a szüleim felé.

Apukám már 15 éve meghalt szívinfarktusban, a halálát feldolgoztam - sajnos azt kell írnom, hogy egyáltalán nem hiányzik. Édesanyámmal tovább romlott a viszonyom. Közel egy éve voltam Hellinger-féle családállításon, ahol ezzel a problémával foglalkoztunk, azóta valamelyest javult a helyzet. 16 év után elváltam, egy lányom van, aki tartósan beteg. Aztán újra férjhez mentem, az új házasságom maga a tökély.

Mindezt azért írtam le, hogy lásd a hátteremet. A problémám igazából az, hogy régebben utcalányként kerestem a kenyeremet, no nem az út szélén, hanem bárokban.

Már több mint tíz éve, hogy abbahagytam, ugyanis találkoztam egy természetgyógyász hölggyel, aki olyan hatással volt rám, hogy teljesen elfordultam ettől az életformától.

Ne hidd, hogy iskolázatlan vagyok, egyetemi végzettségem van. A pénz miatt csináltam. El kellett tartanom egy hétfős családot, mivel a volt férjem gyerekeit is mi neveltük, és az anyósom is velünk volt. Választhattam volna más utat is, de én így döntöttem akkor. Persze undorodtam az egésztől.

A lényeg, hogy még mindig azon jár az eszem, hogy vissza kellene térnem korábbi munkámhoz, mert megint nincs pénzem. Normális munkahelyre úgysem vennének fel - közel 40 kiló felesleg van rajtam, azonkívül elég öreg is vagyok. Azon is gondolkodtam, hogy szülnék a mostani páromnak egy babát, akkor három évig nem jutna eszembe ez a dolog - de ez sem megoldás, hiszen saját magam elől nem futhatok el. Nem értem, miért a pénztől teszem függővé a boldogságomat, hiszen voltam gazdag is, és mégsem éreztem jól magam. Mi lehet a háttérben?

Előre is köszönöm, hogy megtisztelsz a válaszoddal!
 

Babika

Kedves Babika!

Sokféle gondolat kavarog bennem, amikor a válaszomat írom.
Ám, mielőtt bármilyen tanácsot adnék, szeretnék pontosítani néhány dolgot.
 

14 tárgy, ami elhozza a boldogságot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hány éves voltál, amikor először férjhez mentél? Az egyetemet az utcalányság mellett végezted el? Vagy utána? És mit szólt a kenyérkereseted ilyen módjához a volt férjed? Mi vitte aztán szét az első házasságodat, amiért ilyen nagy áldozatot vállaltál?

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azt írod: „újra férjhez mentem, az új házasságom maga a tökély”. Néhány bekezdéssel később: „mert megint nincs pénzem”. Mi is a helyzet a mostani férjeddel? Ha a kapcsolatotok jó, akkor mi ez az egyes szám első személy a pénzügyeket illetően? Ismét kizárólag neked kell a megélhetésetekről gondoskodnod? Ha igen, hogyan lehet alternatíva a gyerekszülés?

Miért vállalsz magadra mindig mindent, olyan dolgokat is, amik megoldásához biztosan akadna segítséged? Mi van a lányoddal? Nem folytatom a kérdéseim sorát, pedig lenne belőlük még bőven.

Amikor valaki hirtelen meghízik, nem kizárt, hogy így próbál védekezni a külvilágból érkező hatások ellen. Mintha védőfalat építene maga köré. De mi ellen is kell neked valójában védekezned? És - te írtad így - miért akarsz „elfutni magad elől”?

Szívesen segítek, ha elszánod magad egy őszinte beszélgetésre. Utat kellene vágni ugyanis ebben a dzsungelben. Meg kellene keresni azt az okot, ahonnan a történeted kiindult. Ha azt sikerül ugyanis helyretenni, talán a többi részlet is illeszkedik majd. Keress meg az e-mail címemen: federer@rendszerakademia.hu.

Féderer Ágnes

OLVASD EL EZT IS!

no kez
  • önbizalom
  • önbecsülés

- Feladom magam a kapcsolataimban

ferfi no szurke agy
  • párkapcsolat
  • családállítás

A boldog párkapcsolat 3 feltétele

Ezt is szeretjük