18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 jel, hogy a pasi szemet vetett rád

Ha a pasi még a bugyit is levarázsolja rólad a tekintetével, nem biztos, hogy tetszel neki. Tudd meg, hogyan viselkedik, ha igazán vonzónak talál!

A férfi és a nő nem csak legforróbb vágyaiban, de a testi kommunikációban is különbözik. Ezek az apró gesztusok pedig egyre fontosabbak, mivel a legtöbb pasi ma már nem közli nyíltan szándékait. A vadászösztön persze ott lapul a lazán gombolt ing alatt, de ma már az sem megvetendő dolog, ha a nő teszi meg az első lépéseket. Ilyen esetben azonban nem árt, ha biztos vagy a dolgodban: ehhez nem kell mást tenned, mint figyelni a férfi jelzéseit.

Vadító pillantások

Ha a férfi hosszú, vágyakozó pillantással mér végig, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kiszúrt a tömegből, és egész este csak téged fog csodálni. A legtöbb pasi ugyanis elköveti azt a hibát, hogy egy társaságban az összes nőt ugyanolyan mélyreható tekintettel méri végig, minden különösebb hátsó szándék nélkül.

Ha azonban egy újság vagy egy étlap mögül egy-egy pillanatra szívdobogtató pillantásokat küld feléd a kiszemelt férfiú, biztos lehetsz benne, hogy felkeltetted érdeklődését. A hirtelen megteremtett, majd megszakított szemkontaktus intenzív energiákat indít be két ember között, ha ugyanis a legváratlanabb pillanatokban találkozik tekintetetek, azzal azt jelzitek egymásnak, hogy titokban egész idő alatt figyelitek a másik mozdulatait. Ha tekintetetek már egy jó ideje egymásba fonódik, már csak a beszélgetést kell kezdeményezni valakinek!

Falak mögött

Ha beszélgetni kezdetek, akkor is érdemes tovább figyelned a férfi mozdulatait, hogy megtudd, többről van-e szó, mint egy egyszerű eszmecsere. A legtöbb férfi felsőteste vállban a legszélesebb. Így, szándékosan vagy öntudatlanul, előszeretettel emelnek falat belőle, hogy kivédjék más férfiak közeledését a kiszemelt nőhöz.

Ha tehát beszélgetés közben partnered feléd fordul, és könyökére támaszkodik, hogy látóteredet kitöltve minél jobban lefoglalja figyelmed, valószínűleg nem szeretné, ha rajta kívül mással is beszélgetnél.

Ez a testi torlaszképzés azonban ellentétes üzenetet is hordozhat, ha a férfi előled hátrál meg: ha tehát beszélgetést kezdeményeznél, de a pasi vonakodva visszahúzódik közeledésed elől, jobb, ha tovább keresgélsz a tömegben.

Tükröm, tükröm

Két ember vonzalmának titka többnyire az, hogy hasonlónak érzik a másikat, vagy arra számítanak, hogy remekül kiegészítik majd egymást. Amikor tehát vonzódni kezd hozzád, a férfi éppúgy hajlamos felnagyítani a hasonlóságokat, mint te. Ha tehát felkeltetted párod érdeklődését, gesztusait figyelve egy idő után azt veheted észre, hogy másolja testtartásodat.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy amint mozdulsz, ugyanazt a mozdulatot teszi ő is, hiszen ez túlságosan zavarbaejtő és tolakodó lenne. Ha tehát a talpánál fogva megemeled a borospoharadat, ő könnyen lehet, hogy felül vagy alul fog hozzáérni sajátjához. Az érdeklődő férfi többnyire egy percen belül követi le mozdulataidat. Ha gyorsabban tenné mindezt, azzal azt üzeni, hogy nem tetszel neki annyira, mint ahogy gondoltad, vagy túl gyors iramot diktálsz.

Érintés

Ahogy a kommunikáció egyre intimebbé válik köztetek, valakinek meg kell tennie azt a lépést, amitől a falak végleg leomlanak: meg kell érintenie a másikat. A visszautasítás azonban nagy pofon az egónak, amitől mindenki fél, ha tehát nem adtok olyan jelet egymásnak, amitől zöldre váltana a lámpa, a jég soha nem fog megtörni köztetek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha azt szeretnéd, hogy a férfi érintsen meg, mutasd gyengének és elérhetőnek magad. Ez bizalmat és bátorságot ébreszt, és vonzalmatok erősödését sugallja. Kezdeményezheted azonban te is a jelentőségteljes mozdulatot: a legegyszerűbb, ha spontán módon megragadod partnered kezét, amikor átkeltek az úttesten, vagy valamilyen irányba szeretnéd terelni.

Cikkünk a Testbeszéd - A vágy titokzatos nyelve című könyv alapján készült.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük