Elvesztette testvérét, amikor rátalált a szerelem: a nő sem hitte, hogy ez megtörténhet
Különleges kapocs fűzte össze őket bátyjával, halála után azonban elképzelni sem tudta, megtalálja-e valaha a fényt az alagút végén.
Akinek van testvére, bizonyára egyetért a gondolattal, miszerint ez a világ legkülönlegesebb és talán legerősebb emberi kapcsolata. Hiszen egy testvér olyan élményekkel gazdagítja az életet, amire senki más nem képes.
RayAnnon Bluemelnek és testvéreinek, Jeffnek és Marknak nehéz gyerekkoruk volt, így miután édesapjuk alkoholizmus miatt meghalt, legidősebb fiúként Marknak egyszerre kellett helyt állnia apaként, testvérként és legjobb barátként. Melegszívűsége és gondoskodása miatt pedig hamarosan Mark lett kishúga legnagyobb példaképe.
Testvére elvesztése új szerelmet hozott neki
2015. május elsején RayAnnon úgy döntött, leszámol mérgező kapcsolataival, a diplomaosztója után pedig hamarosan hazatér szülőhelyére, Kansasbe. November negyedikén többször megpróbálta telefonon elérni Markot, de nem sikerült. Ekkor furcsa érzése támadt, mert nem vallott bátyjára, hogy még órákkal később sem hívja vissza.
Éppen dolgozott, amikor Jeff felhívta, és könnyekkel küszködve nagy nehezen elmondta neki, hogy Mark nincs többé. A fiatal nő úgy érezte, kihúzták a lába alól a talajt. Egyszerűen nem tudta, hogyan folytathatná az életét, amikor az egyetlen ember, aki mindig arra biztatta, hogy sosem szabad feladni, meghalt. Meglehet, közhelynek hangzik, de ahol becsukódik egy ajtó, ott mindig kinyílik egy ablak. Így találkozott össze Derekkel.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- testvéri kapcsolatok
- testvéri kapcsolat
- testvér kapaszkodó
- testvér elvesztése
- testvérkapcsolatok jelentősége
- új szerelem kibontakozása
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- barátság
- barátok
29 év, 2 kép: csak nagyon kevés dolog változott azóta
- rákos megbetegedések
- szomorú történet
Versenyfutás az idővel: a rák ellen küzdöttek, hogy megérjék lányuk esküvőjét
- örökbefogadás
- menyasszonyi ruha