A történelem során leginkább olyan házasságok köttettek, amik kevésbé a szerelem, sokkal inkább érdekek miatt születettek. Ezek a kapcsolatok sokszor boldogtalanok voltak, az uralkodók pedig gyakran szeretőt tartottak feleségük mellett.
Voltak azonban pár kivétel, amikor az elrendezett királyi házasság valóban jól sült el, és a párok szerelmesek lettek egymásba.
7 elrendezett, de boldog királyi házasság
VIII. Henrik nem a sikeres házasságairól volt híres, ezzel szemben apja, VII. Henrik sokkal szerencsésebb volt. A király 1486-ban vette feleségül Yorki Erzsébetet, hogy egyesítse a York és Lancaster házakat. Henrik aggódott, hogy Erzsébet igényt tart majd a trónra, ezért gondoskodott arról, hogy még a házasságkötés előtt királlyá koronázzák. Az ifjú pár sosem látta egymást a házasságkötés előtt. VII. Henrik aggodalmai szertefoszlottak, amint meglátta leendő menyasszonyát. A gyönyörűnek tartott Yorki Erzsébet és VII. Henrik egymásba szerettek. Válogatásunkban további hét házasságot mutatunk, amik meglepően jól végződtek!
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55926/559267/55926725_4134667_90d854def5085a2934f3e564a0df4f26_wm.jpg)
II. Miklós a Holstein–Gottorp–Romanov-házból származó orosz nagyherceg volt, az Orosz Birodalom utolsó cárja. Miklós szülei Ilona orléans-i hercegnőt akarták feleségként, azonban Miklós nem őt, hanem a nála 4 évvel fiatalabb Alix hesseni hercegnőt nézte ki magának. Miklós már a legelső találkozáskor brosstűvel ajándékozta meg Alixot, aki akkor még visszautasította a férfit. Három évre rá, újra találkoztak, és áttáncolták az éjszakát. Miklós édesapja III. Sándor először hallani sem akart Alixról, később azonban beadta a derekát és egybekeltek. Alekszandrának és Miklósnak végül öt gyermeke született.
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55927/559272/55927229_4134703_bcb72725e2b717a446fa7a6a64fbeda0_wm.jpg)
Fotó: Fox Photos / Getty Images Hungary
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55929/559291/55929199_4134855_e6058f043eb1ffefbafaaac49c8cbf87_wm.jpg)
III. Henrik király 1254-ben vette el Provence-i Eleonórát, hogy biztosítsák az utódlást, és hogy Franciaország ne támadja meg őket. Henrik 16 évvel volt idősebb a sötét hajú, igéző szemű Eleonóránál. A pár valóban szerelmes volt egymásba, és elválaszthatatlanok voltak Eleonóra 1291-es haláláig. A királyné régensként vezette az országot, amikor a férje háborúzott.
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55929/559292/55929255_4134859_8dbb74bc5d9ffec08ca526220ece7568_wm.jpg)
V. Károly német-római császárnak dinasztikus okokból kellett feleségül vennie az Ibériai-félszigetről származó, Spanyolországban nevelkedett Portugáliai Izabellát, aki I. Mánuel portugál király és Aragóniai Mária kasztíliai királyné lánya volt. Bár a házasok nem is látták egymást a nagy napig, a király azonnal beleszeretett felesége szépségébe és nyugodt természetébe. Hosszú nászútra mentek, ahol Izabella teherbe is esett. A pár 13 évig volt együtt, Izabella 1539-ben halt meg, és a király rajongása utána sem szűnt meg: a férj sohasem házasodott meg újra, és élete végéig fekete ruhában járt.
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55929/559294/55929405_4134873_622421e57f7f2a04a625467ce5854d1f_wm.jpg)
Bonaparte Napóleon úgy döntött, hogy birodalmát európai királyi családba való beházasodással erősíti meg. Így vette feleségül 1810-ben a Habsburg–Lotaringiai-házból származó osztrák főhercegnőt, Mária Ludovikát, aki így Mária Lujza néven Franciaország császárnéja lett. A pár valóban megszerette egymást. Ezt bizonyítja, hogy amikor szüléskor komplikációk léptek fel, Napóleon azt kérte, a királyné életét mentsék meg, ne a gyermekét - ez pedig szembe ment az akkori elvekkel. Szerencsére ilyen döntést nem kellett hozni.
![](https://kep.index.hu/1/0/5592/55929/559294/55929451_4134885_c1a58ea7c331c62332b7b1ef35c27caa_wm.jpg)
Zsófia Sarolta mecklenburg-strelitzi hercegnő 1761-ben, 17 évesen házasodott össze III. György brit királlyal. Bár csak az esküvőjük napján találkoztak, úgy tűnt, hogy ők ketten nagyon egymásba szerettek. Kapcsolatuk alatt nem tétlenkedtek: 12 gyermekük született. Sarolta kitartott és támogatta mentális beteg férjét.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5592/55929/559295/55929531_4134897_40b119ef204d01800afa350ae85bb064_wm.jpg)
Marija Fjodorovna orosz cárné, aki eredetileg német hercegnő volt, 1864-ben lett Nyikolaj Alekszandrovics orosz trónörökös jegyese, ám a férfi korai halála miatt végül annak öccsével III. Sándor orosz cárral lépett frigyre 1866 novemberében. Szása és Minni (ahogy III. Sándor és Marija becézte egymást) házassága tagadhatatlanul boldog volt, annak ellenére, hogy valójában érdekházasságról volt szó. Sándor temperamentumos és hangos természete pont az ellentéte volt a feleségéének, ennek ellenére nagyon jól megértették egymást.
Auschwitzban lett szerelmes a két fiatal - 6 hihetetlen és megható szerelmi történet
A legváratlanabb pillanatban találta el őket Cupido nyila.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)