18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Nevelőintézetben képezték az ókori Görögország legelőkelőbb prostituáltjait: többek voltak örömlányoknál

Az ókori Görögországban több típusa létezett a prostitúciónak. Az örömlányok legműveltebb, legelőkelőbb csoportját a hetérák jelentették.

Prostitúció az ókori Görögországban

A prostitúció az ókorban a mindennapi élet szerves része volt, sőt egyes területeken, például az egyiptomiaknál és a görögöknél egy ideig szent foglalkozásnak számított.

Görögországban a kurtizánoknak több csoportja létezett, de kiemelkedtek közülük a hetérák, akik luxusprostituáltnak számítottak, és jóval többet nyújtottak a szexuális élvezeteknél.

Prostitúció az ókori Görögországban

A történetírók beszámolói szerint a Kr. e. 7. század környékén az örömlányok az Aphrodité-szentélyekben, papnőként kínáltak gyönyört az odalátogató matrózoknak, de természetesen a városban élő férfiaknak is lehetőségük volt örömlányokhoz járni. A házasság előtt és után is kihasználhatták a szolgáltatásaikat, mivel úgy tartották, a feleségek feladata nem az örömszerzés, hanem a háztartás vezetése, a gyermekek nevelése. Így az asszonyoktól elvárták, hogy szemet hunyjanak a hűtlenség felett. 

Mivel rabszolganőket viszonylag alacsony áron vásárolhattak, és ezeknek a lányoknak kötelességük volt uruk minden kívánságát teljesíteni, sokan kényszerítették őket szexuális tevékenységekre. Mellettük szintén rengetegen vették igénybe a közönséges prostituáltak, a pornék szolgáltatásait is. Ők nem rendelkeztek különösebb tehetséggel, tudással vagy nagy műveltséggel, gyakran még a görög nyelvet sem beszélték, és nem kértek sok pénzt a vendégektől. A bordély tulajdonosának alkalmazásában dolgoztak, és általában az épület előtt kínálták magukat az arra látogatóknak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A görög luxusprostituáltak, a hetérák

A kurtizánok legelitebb, legmagasabb szintű csoportját a hetérák alkották. Ők jóval többek voltak, mint egyszerű kéjhölgyek: testi és szellemi kielégülést nyújtottak, és nem egy-egy éjszakára, hanem hosszabb időre, akár hónapokra bérelték fel őket. Általában idősebb, tapasztaltabb társaik képezték ki őket, sokszor úgynevezett nevelőintézetekben tanulták ki a szakmát. A gyönyörű, öntudatos nők irodalmi, zenei és tudományos ismeretekkel egyaránt rendelkeztek, de természetesen a gyönyörszerzés legapróbb, legkülönlegesebb fortélyaival is tisztában voltak.

Részt vettek az előkelő, elegáns eseményeken, vacsorákon is, mindig illendően viselkedtek, és nem okozott gondot számukra, hogy csatlakozzanak a művelt férfiak eszmecseréjéhez. Az sem volt ritka, hogy nagy hírnevet, elismertséget és befolyást szereztek, idősebb korukban pedig néhányan hetéraképzőt vagy bordélyt működtettek.

A prostitúció ábrázolása a görög vázákon.
A prostitúció ábrázolása a görög vázákon.

A hetérák alapvetően szabad életet éltek, és anyagi függetlenséget élveztek, de foglalkozásuknak árnyoldalai is voltak. Sorsuk nagyban függött attól, hogy akad-e éppen olyan férfi, aki felbérli őket, illetve attól is, hogy nem keveredtek-e zűrös ügyekbe. Előfordult, hogy valaki le akart csapni a gazdag hetérák vagyonára, és peres ügyeken keresztül igyekezett megszerezni azt. Ha nem volt támogatójuk vagy egy olyan férfi, aki segítséget nyújthatott nekik ebben, gyorsan elveszíthették státuszukat és pénzüket is. A nők jogai, tevékenységi körei ugyanis az ókori görögöknél igencsak korlátozottak voltak. Amennyiben már nem volt elég vagyonuk, bordélyokba kényszerültek.

Rengeteg híres, görög férfi élvezte a hetérák társaságát, és az általuk nyújtott testi-szellemi élvezeteket. Többek között Platón, Periklész és Arisztotelész is igénybe vette a luxuskurtizánok szolgálatait.

Ilyen volt a prostitúció a középkorban

A középkori Európában az egyház az élet minden területét, még a magánéletet és a házaséletet is igyekezett szabályozni. Ez alapján azt hihetné az ember, hogy a prostitúció egyenesen tiltott volt, az örömlányok munkája pedig hatalmas bűnnek számított. Valójában azonban ez nem így volt. A vallás képviselői egy ideig próbáltak harcolni ellene, de később belátták, hogy nincs értelme. A 11. század környékén felismerték, hogy nem tehetnek semmit, sőt úgy gondolták, egyenesen szükség van a bordélyházak működtetésére, ezért segítették őket, és előírásokat szabtak a prostituáltak munkáját illetően.

Hogyan működött a prostitúció a középkorban? Volt, ahol csak jó keresztény kuncsaftokat fogadhattak a lányok

Az egyház a prostitúció működését is igyekezett szabályozni a középkorban. Úgy vélték, szükséges a házasságok működéséhez, ezért a bordélyok alapítását is támogatták.

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary, Michel Corneille, Aszpászia görög filozófusok társaságában.
Képek: en.wikipedia.org, wikidata.org.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük