A prostituáltak valódi élete: nem azt látta a fotós, amire a legtöbben számítanánk
A prostituáltak lakásába és mindennapi életébe nézett be a fotós. Sokan teljesen másképp képzelnék el őket.
A prostituáltak valódi életét sokan egyszerűen elképzelni sem tudják. A legtöbben pedig anélkül elítélik őket, hogy bármit is ismernének a történetükről, arról, hogy miért csinálják azt, amit.
Az ottawai fotós, Lindsey Irene úgy döntött, intim képeken örökíti meg a kanadai szexmunkások hétköznapjait, hogy egy kicsit eloszlassa az előítéleteket, és más szemszögből mutassa meg őket a világnak, mint ahogyan általában láthatóak.
A prostituáltak hétköznapi élete
A Home Lives of Sex Workers in Canada nevű projektje során a prostituáltak otthonába, hálószobájába tekintett be, és teljesen mindennapi szituációkban fényképezte őket. Meg akarta mutatni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más.
- Összetett, keményen dolgozó emberek, akik csak csinálják a munkájukat, és ugyanolyan jogokat érdemelnek, mint bárki más. Remélem, hogy azzal, hogy az otthonukban mutatom meg őket, miközben épp az állataikat gondozzák, vagy játszanak, talán elősegíthetem azt, hogy a világ valódi, hétköznapi emberként lássa őket. Olyannak, aki nem is annyira különbözik tőlük - mondta Lindsey a képeivel kapcsolatban, melyek egészen más szemszögből közelítik meg a szexmunkásokat, mint a legtöbb fotósorozat.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- jótékonyság
- hajléktalanok
















