Egy finn kisváros nem szégyelli: övék a világ legpesszimistább települése
Puolanka neve azok számára csenghet ismerősen, akik a vidám kiruccanás helyett valami sokkal pesszimistább úti célt keresnek.
Bár Finnország híres a rendkívül magas életszínvonalról, és a világ legboldogabb országaként tartják számon, ezt általánosságban nem lehet minden városáról és lakójáról elmondani.
Külső szemlélőként úgy tűnhet, hogy a középső részén fekvő kisvárosnak, Puolankának semmi oka nincs a panaszra, hiszen a lakosok egészen elképesztő természeti tájak és tiszta, rendezett utcák ölelésében élik a mindennapjaikat, mégis kijelentették: ez a hely a világ legpesszimistább települése.
Már a tábla is figyelmezteti az idelátogatókat
Teljesen természetes dolognak számít, hogy ha beérünk egy adott településre, ott a hely nevét jelző tábla fogad minket, ehhez társul néha még egy apróbb üdvözlés, esetleg a város alapításának éve, ritkábban lakosainak száma. Puolanka nem állt be a sorba, sőt már messziről próbálja elijeszteni az odatévedőket.
A település felé haladó úton először az „Eltévedtél? A következő város: Puolanka” felirat fogadja a gyanútlan autósokat, majd még közelebb érve a „Hamarosan Puolanka. Még mindig van időd visszafordulni.” tábla próbálja jelezni, hogy itt valami tényleg nem stimmel.
Mi okozza ezt a negativitást?
Az ott élők szerint nemcsak azért ilyen lehangoltak, mert alapból ilyen a habitusuk, hanem ennek demográfiai okai is vannak. Mivel a város Finnország közepén, az egyik legelhagyatottabb vidéken fekszik, ezért nem meglepő, hogy az elöregedés és az elvándorlás problémájával kell szembenézniük. A legközelebbi nagyobb város is majdnem kétórányi autóút, ezért a fiatalok a kényelmesebb élet reményében elhagyják Puolankát, ami nagyban rányomja a bélyegét az itt élők kedvére.
Ez számszerűsítve annyit takar, hogy a 2600 fős város 37%-a már 65 év feletti, és a felnövő generációk is inkább az elvándorlás mellett döntenek, ezért a ’80-as évek óta a felére csökkent a népesség. Tommi Rijala, a Puolankai Pesszimista Szövetség elnöke szerint a pesszimizmus kialakulása igazából egy válaszreakció volt az emberekben a 2000-es évek elején, hiszen ebben az időben bármikor, amikor a népességváltozások miatt Puolanka a hírekbe került, mindig negatív értelemben beszéltek róla. Ez pedig igen rosszul érintette a lakosságot.
Az élet Puolankában
Mivel egy csendes, aprócska finn településről van szó, az embereknek nem egyszerű megtalálni azokat a dolgokat, amik szórakoztatják, boldoggá teszik őket. Ouluba, a legközelebbi nagyobb városba egy héten csak hatszor jár a busz, így a helyiek még akár egy moziba vagy diszkóba is nehezen jutnak el, az ott élők társasági élete általában kimerül a boltban, a benzinkúton folytatott apróbb csevejekben, jelesebb alkalmakkor pedig a hely egyetlen éttermébe látogatnak. Az itt élők főleg a helyi szolgáltatások alkalmazottjai és mezőgazdasági dolgozók.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A városka lakói azonban kellő öniróniával kezelik a pesszimizmusukat, hiszen tartanak gyűléseket, ahol nem belépési, hanem kilépési díjat szednek, bár ezek sokszor elmaradnak a csekély résztvevőszám miatt. A negatív látásmód hatására létrehozták a Trauma zenekart is, néha-néha fellépéseik is vannak.
Előnyükre fordították a saját pesszimizmusukat
Tommi Rajala szerint a lakosokon napi szinten és elég intenzíven látszik a pesszimizmusuk, azonban nem keseregnek azon, hogy ilyen a felfogásuk, inkább az előnyükre fordították. Fesztivál, musical, YouTube-videók tömkelege és online shop is született az itt élő emberek negatív felfogása nyomán, és már egész Finnországban ismerik a kissé szokatlan, de annál érdekesebb kisváros nevét.
Az elnök azt is hozzátette, hogy ha valaki a pesszimistákra gondol, egyből Puolankára asszociál, és önmagukat is eme rossz attitűd világszintű központjának hívják.
Bámulatosan szép az éjszaka Finnországban: egészen más, mint itthon
Finnország félreeső részein a Tejút és az északi fény is gyakran látható éjjelente.
(Ajánlókép forrása: Puolangan pessimismipäivät / Youtube)
OLVASD EL EZT IS!
- finnország
- oktatás