Így kell kezelni felnőttként a kontrollmániás szülőt - A legrosszabb engedelmeskedni neki
Nem könnyű megbirkózni egy kontrollmániás szülővel, de van néhány módszer, amit érdemes alkalmazni vele szemben.
Az emberek többségének életében a szülők töltik be az egyik legfontosabb szerepet, de megesik, hogy nem olyan könnyű kezelni őket. Előfordul ugyanis, hogy túlságosan irányítani akarják a gyermeküket még felnőttkorában is, és minden egyes döntésébe, lépésébe bele akarnak szólni.
A kontrollmániás családtagok különböző módszerekkel, többek közt érzelmi zsarolással vagy bűntudatkeltéssel igyekeznek befolyásolni az embert. Ennek a viselkedésnek számos, főleg a saját gyermekkorra visszavezethető oka lehet, és gyakran nem is direkt akarnak rosszat. Ám az biztos, hogy hosszútávon igen káros hatással lehet a gyermek személyiségére, életére még akkor is, ha már rég túllépte a nagykorúságot. A pszichológusok szerint ezért fontos megfelelően kezelni az ilyen szülőket, akármilyen nehéz is.
Saját élet, saját döntések
Bár sokszor nem könnyű, nem szabad hagyni, hogy minden döntésbe beleszóljon a szülő, és elérje, hogy az történjen, amit ő akar. A legrosszabb engedelmeskedni neki, mivel így még inkább tisztában lesz azzal, hogy elérheti azt, amit akar, és még jobban felerősödhet a manipulatív viselkedése. De fontos, hogy a felnőtt úgy alakítsa az életét, ahogyan ő szeretné, ahogyan neki jó, és ne úgy, ahogyan az anya vagy az apa akarja. Persze, ki lehet kérni a tanácsát, de nem muszáj feltétlenül megfogadni még akkor sem, ha ebből konfliktus lesz. Javasolt inkább megköszönni a véleményt, majd kedvesen, nyugodtan közölni, hogy úgy fog dönteni az illető, ahogyan neki a legjobb.
Ha probléma lesz belőle, akkor a következő mondatok is megoldást jelenthetnek: „Sajnálom, hogy te nem értesz ezzel egyet, és azt is, hogy ettől rosszul érzed magad. Megértem, hogy feldúlt vagy, de úgy kell majd döntenem, ahogyan nekem a legjobb.” Az ehhez hasonló szavak segítenek megnyugodni a másiknak, és lecsillapítani a kialakuló vitát. Előfordul persze, hogy ez sem hat, de ilyenkor érdemes továbbra is higgadtan folytatni a beszélgetést, és ragaszkodni az elképzelésekhez, majd minél hamarabb lezárni a témát.
Szívességet kérni veszélyes
A szívességkéréssel még nagyobb hatalmat kap a szülő. Egyrészt azért, mert ezt bármikor felemlegetheti, és viszonzást kérhet, másrészt pedig azért, mert így még inkább azt érzi majd, hogy gyerekének szüksége van rá, így bármit megtehet, bárhogyan befolyásolhatja. Igyekezni kell nélküle megoldani a helyzetet, és inkább a partnertől, baráttól kérni segítséget.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fontos a pénzügyi függetlenség
Az apa vagy az anya a pénzen keresztül tudja a legjobban zsarolni és korlátozni a fiatal felnőttet. Ezért a kontrollmániás szülők esetében minél előbb törekedni kell az anyagi függetlenség kialakítására, hiszen így csökkenthető a hatalmuk, és a veszekedések, konfliktusok száma is.
Nem kell bocsánatot kérni
Mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy nem kell bocsánatot kérnie a szüleitől azért, mert nem úgy dönt, ahogyan ők szerették volna. Természetes, hogy a legtöbben azt akarják, hogy büszkék legyenek rá, ám ezért nem kell mindent megtenni. A saját érdekeket kell leginkább figyelembe venni a saját életet érintő döntések esetén, és igyekezni kell figyelmen kívül hagyni, ha a szülő mást akar. Nincs szükség magyarázkodásra, csupán meg kell köszönni a tanácsot, kifejezni a megértést, de el kell mondani nagyon röviden a családtagnak, hogy az illető számára ez a legjobb, legelőnyösebb választás.
Mi az, ami még segít?
Szintén javasolt ilyenkor a felnőtt gyereknek minél hamarabb önálló életet kezdeni, és különköltözni a szüleitől, hogy minél kevesebb befolyásuk legyen a döntéseit illetően. Ez a távolság sokszor megoldja a problémákat, és javítja a viszonyt a felek között. Ezenkívül meg kell húzni a határt azt illetően, hogy mibe szólhat bele a szülő, és mibe nem, ezt pedig közölni is kell vele kedvesen, de határozottan. Ha pedig mégis megtenné, azonnal le kell állítani, és emlékeztetni az előzőleg megbeszéltekre.
Abban az esetben, ha semmi sem hat, és a felnőtt úgy érzi, a szülő viselkedése rendkívül zavaró, káros hatással van az életére, és már nem tudja elviselni, ajánlott terapeutához fordulni. Ő feltárhatja a háttérben rejtőző okokat, és segíthet helyrehozni a két ember közötti kapcsolatot, valamit felállítani a szükséges korlátokat.
Különleges képeken az anya-lánya kötelék
Az anyák és a lányaik közti kapcsolat országtól függetlenül ugyanolyan gyönyörű, és ugyanolyan különleges. Egy fotós a világ különböző részeire utazott azért, hogy ezt megörökítse. Képei magukért beszélnek.
- kontrollmánia
- felnőtt
- gyerek
- szülő
- konfliktus
- vita
- veszekedés
- befolyásolás
- tanács
- káros
- hatás
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- személyiségzavar
- befolyásolás