Honnan tudhatod, hogy a bimbózó románc komoly kapcsolattá fejlődik? A 6 legbiztosabb jel a pszichológusok szerint

Ha ezeket a jeleket tapasztalják a felek, biztosak lehetnek benne, hogy jó irányban halad a kapcsolatuk: elmélyülő, komollyá váló viszonyra utalnak.

boldog par cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kapcsolatok elejét sokszor bizonytalanság szövi át, hiszen bár általában a rózsaszín köd még boldogabbá, intenzívebbé és felhőtlenebbé teszi ezt az időszakot, a jövőt illetően kétségek is felmerülhetnek. 

Az első néhány hétben vagy hónapban nehéz megjósolni, hogy rövid románc vagy hosszú, boldog kapcsolat lesz a kezdődő viszonyból. Ám vannak olyan változások, amelyekből felismerhető az, ha komollyá fejlődik a szerelem. A pszichológusok szerint könnyen megállapítható, ha nem futó kalandról van szó: amennyiben ezeket tapasztalod, biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő irányban halad a kapcsolat.

Az együtt töltött idő természetessé válik

Az elején gyakori, hogy a felek nem biztosak abban, hogy a másik is ugyanannyi együtt töltött időre vágyik-e, mint ők, és előfordul, hogy félnek találkát kezdeményezni. Ha azonban a közös programok már maguktól értetődőek, akkor az Aimee Hartstein párkapcsolati terapeuta szerint a viszony fejlődésére utal. Az üzenetek ilyenkor rendszeressé válnak, a randevúkat mindketten ugyanúgy kezdeményezik, és az sem okoz sértődést, gondot köztük, ha az egyiküknek mégsem felel meg a kitűzött időpont. Egyszerűen egymás világának, hétköznapjainak szerves részeivé válnak, és ez teljesen természetes lesz számukra.

Feszültség helyett lazaság

A kapcsolat komolyodására utal az is Weena Curtis terapeuta szerint, ha eltűnnek bizonyos formalitások, például a felek már nem koncentrálnak túlságosan arra, hogy minden tökéletes legyen. Az erőltetett, feszült viselkedés helyett a laza természetesség lesz jellemző. Már nem az számít, hogy minden úgy történjen, ahogy a nagykönyvben meg van írva, hanem az, hogy jól érezzék magukat együtt, és boldoggá tegyék a másikat. 

A legfontosabb emberek bemutatása

Szintén a kapcsolat elmélyülésére utal, ha a felek bemutatják a párjukat a családjuknak, a barátaiknak. Ez Aimee Hartstein szerint azt jelzi, hogy beengedik őt a belső köreikbe, és méltónak találják arra, hogy találkozhassanak a számukra legfontosabbakkal. Shula Melamed coach pedig azt is hozzátette, hogy mivel ezek az emberek ismerik az illető valódi énjét, múltját, sőt sokszor a legkínosabb történeteit is, ezzel azt is érzékelteti, hogy nem akar semmit sem rejtegetni partnere elől.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Komoly témákról is nyíltan beszélgetnek

Az elmélyülő kapcsolatokban a felületes, kellemes témák mellett szóba kerülnek a komolyabb dolgok is, például a múltbéli problémák, az előző viszonyok vagy a családi háttér. A felek képesek megnyílni egymásnak, megbízni a másikban annyira, hogy egyre több mindent merjenek megosztani egymással. Ha szép lassan annyira feloldódnak, hogy szinte nincs is köztük tabutéma, az egyértelműen a komoly kapcsolat egyik legfőbb jele.

Megtanulják kezelni a vitákat

Minél több ideje van együtt egy pár, annál több konfliktusforrással találják szemben magukat. Ha sikeresen túl vannak néhány veszekedésen, és helyesen tudják kezelni a vitákat, képesek átbeszélni a problémáikat, az szintén a viszonyuk komollyá válását jelzi. 

Apró, de nagyon is árulkodó gesztusok

Jennifer Verdolin pszichológus szerint egyénenként változó, hogy ki hogyan mutatja ki a szeretetét, valamint azt, hogy valóban törődik a másikkal, tényleg fontos számára a partner. Az érintések, a másik közelségének keresése, az ölelések mind-mind arról árulkodnak, hogy erős érzéseket táplál valaki a párja iránt. Főleg akkor, ha nemcsak akkor jellemzőek ezek, amikor kettesben vannak, hanem nyilvános helyen is igyekszik a lehető legközelebb állni hozzá, hozzáérni legalább a kezéhez, vagy a szemkontaktust felvéve rámosolyogni. A hasonló viselkedés önkéntelenül árulkodik a szerelemről.

Ha a felek ezeket tapasztalják a kapcsolatban a kölcsönös szeretet és bizalom mellett, akkor biztosak lehetnek benne, hogy a bimbózó románc tökéletes irányban halad a hosszú, boldog kapcsolat felé.

Megható képeken a valódi szerelem

Bár feleségével 2013 óta házasok, Andrew Hou szerelme mostanáig szemernyit sem csillapodott, mert HJ Story Facebook-oldalára naponta új képet posztol. A projekt eredetileg privát blognak indult, ám egy jó barátjának köszönhetően gyorsan elterjedt a híre, napjainkban pedig több mint fél millióan követik. Rajzain megmutatja, milyen is valójában az igaz szerelem.

Van, amit lehetetlen szavakba önteni: 10 megható kép a valódi szerelemről

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary.

Ezt is szeretjük