
Barátjuk szülte meg a pár kisbabáját: 6 évet vártak a pillanatra, végigfotózták
Rengeteget küzdöttek a gyermekáldásért. Végül legjobb barátaiknak köszönhették, hogy szülővé válhattak.


Erin és Matt 2012-ben házasodtak össze, az esküvőjük után pedig rögtön bővíteni szerették volna családjukat. Sajnos azonban a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt remélték, mert sehogy sem akart pozitív lenni az a bizonyos teszt.
Sokáig próbálkoztak, több orvost is felkerestek, de Erin nem esett teherbe, ezért úgy döntöttek, segítségért folyamodnak. A mesterséges megtermékenyítés kilencszer lett sikertelen, a nő hat alkalommal elvetélt, a tragédiákat pedig mindketten borzasztóan nehezen viselték.
Legjobb barátjuk hozta világra kisbabájukat
Amikor már majdnem lemondtak életük egyik legnagyobb álmáról, arról, hogy szülők lehessenek, nem várt helyről érkezett a segítség. Legjobb barátjuk, Rachel felajánlotta, hogy kihordja a gyermeküket, ők pedig meghatottan, könnyek közt mondtak igent neki. A beültetés elsőre sikeres lett, nemrég pedig világra is jött kisbabájuk. A szülésnél természetesen Rachel és párja mellett Erinék is jelen voltak. Egy fotós örökítette meg a megható pillanatokat, melyekre hat éve vártak: gyönyörű képeken az első találkozásuk a babával.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft