
Így manipulálta Raszputyin az orosz cári családot: az ujja köré csavarta őket
Raszputyin a történelem egyik legrejtélyesebb figurája, a mai napig nem teljesen tisztázott: gyógyító, vagy csak zseniális manipulátor volt?


Grigorij Jefimovics Raszputyin 1869 januárjában látott napvilágot Szibériában, Pokrovszkoje falujában. Hogy innen hogyan jutott el egészen a cári palotáig, az ma is hihetetlen.
Bár nem sokat tudni életének első feléről, saját elmondása alapján már 12 éves korától kezdve különleges képességgel rendelkezett, látta a jövőt, és gyógyítani is tudott. Ám ebben az időszakában még kicsapongó életet élt, alkoholizált, és több nővel is összekeveredett, misztikus adottságait nem használta ki. Végül 18 évesen egy kolostorba vonult, ahol aztán megvilágosodott. Nem sokkal ezután megházasodott, született három gyereke, majd pár évre otthagyta a családot egy zarándokút kedvéért - Görögországba és Izraelbe ment.
Raszputyin Szentpéterváron
Így ért el később Oroszországba, ahol szintén végigjárta a szent helyeket, magába szívva a bölcsességeket és tanításokat. Az utcán kóborló szakadt ruhás figurának híre ment az országban - nem a kinézete miatt, hanem varázslatos gyógyításokat és igazolást nyert jövőlátási képességet tulajdonítottak neki, egyre többen akarták látni a csodatevő embert. Most bemutatjuk, hogyan tudott egy szakadt vándorszerzetes az egyik legjelentősebb orosz uralkodó bizalmába férkőzni.
(Képek forrása: wikimedia, Getty Images Hungary)
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- raszputyin
- cári család
- oroszország
- gyógyítás
- halál
- rejtélyes esetek
- gyilkosság
- feleség
- gyerek
- lány
- szibéria
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- oroszország