17 évesen kerekesszékbe került, de nem adta fel - Chelsie félt, hogy sosem talál rá a szerelem
A 29 éves Chelsie Hill kerekesszékbe kerülése után sem adta fel táncoskarrierjét, és a szerelem is rátalált. Igazi inspiráló példa mindenki számára.

A lány 17 évesen került kerekesszékbe, és amikor közölték vele, hogy soha többé nem tud majd járni, érthető módon szinte sokkot kapott, és fogalma sem volt, mi lesz vele a jövőben.
Nem ismert senkit, aki hasonló helyzetbe került, és nem tudta, hogy birkózik majd meg az új élethelyzettel járó nehézségekkel. Egy idő után azonban elhatározta, hogy nem hagyja, hogy a történtek megtörjék. Eldöntötte, hogy ezentúl is boldog lesz, és megpróbálja maximálisan kiélvezni minden napját.
A kerekesszékes lány félt, hogy nem talál párt
Egyvalami viszont eléggé aggasztotta. A most 29 éves fiatal nő attól félt, hogy balesete után sosem talál majd rá a szerelem, és senki nem fogja igazán szeretni. Szerencsére ez nem így lett. Rájött, hogy a kerekesszék nem gátolja meg abban, hogy boldog párkapcsolatban éljen. Rátalált ugyanis a szerelem, történetével, életével pedig Instagramján már közel 60 ezer embert inspirál.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Képek: Instagram/chelsiehill.