3 év után esküvőjén állt fel a kerekesszékes menyasszony - Megható képeken, ahogyan szerelméhez kísérik

Egy súlyos baleset következtében tolószékbe került a fiatal nő, de elhatározta, hogy az oltárhoz már saját lábon sétál majd.

Kerekesszékes menyasszony
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ally Grizzard 2015-ben éppen kiskutyáját vitte állatorvoshoz, amikor egy kamion majdnem a kocsijába hajtott. Még időben elrántotta a kormányt, ám a balesetet így sem tudta elkerülni: elvesztette az irányítást az autója felett, ami többször megpördült az úton. 

A 22 éves, fiatal nőt a mentők rögtön a kórházba szállították, de belső vérzései voltak, és a gerince is több helyen eltört, így, bár az életét sikerült megmenteni, deréktól lefelé lebénult.

Esküvőjén állt fel a kerekesszékes menyasszony

Ally, mihelyst lehetett, elkezdte a fizikoterápiát, de a baleset és annak következményei lelkileg is borzasztóan megviselték. Azonban nem adta fel a küzdelmet, családja és párja, Amos pedig végig mindenben segítették. Nem sokkal később szerelme megkérte a kezét, amire rögtön igent mondott. Elárulta, balesete után is mindig tudta, hogy az oltárhoz saját lábán szeretne sétálni, ezért elhatározta, az esküvőig mindent elkövet majd, hogy ez így legyen. A nagy napon két hatalmas álma is valóra válhatott, az erről készült képek pedig mindenkit könnyekig hatottak.

- Az, hogy az oltár elé sétálok majd, sosem volt kérdés számomra. Még mielőtt eljegyeztek, tudtam, hogy egyszer a saját lábamon vonulok majd az oltárig a szerelmemhez - mondta Ally Grizzard.
- Rengetegszer elképzeltem ezt a jelenetet kicsi koromban, és nem akartam, hogy a baleset miatt máshogy történjen. Nem akartam feladni az álmomat, inkább megvalósítani - folytatta a nő.
A történtek óta keményen küzdött, kezelésekre és fizikoterápiára járt, a lánykérés után pedig még többet tornázott, persze orvosi jóváhagyással. Egy speciális lábtartóval sikerül mozognia. Folyamatosan gyakorolt, hogy az esküvőn lábra állhasson.
A kitartása meg is hozta a gyümölcsét: édesapja, valamint nevelőapja segítségével apró, óvatos lépésekben végigsétálhatott a sorok között szerelméhez.
- Nagyon ideges voltam. Ez volt az első alkalom a baleset óta, hogy hosszabb ideig felfelé kellett sétálnom, ráadásul a fűben. Volt egy pillanat, amikor nem tudtam, képes leszek-e rá, de nem álltam meg - mesélte a menyasszony.
- Úgy érzem, ez volt életem egyik legnagyobb pillanata. Nem volt könnyű, rengeteget gyakoroltam, erősítettem, és hosszú napokat töltöttem fizikoterápiával, és a nagy napon még mindig úgy éreztem, nem készültem fel eléggé - folytatta.
Ally tette az egész vendégsereget meghatotta, szerelme pedig kimondhatatlanul boldog volt, hogy menyasszonya képes volt lábra állni.
A nő persze nem áll meg itt, hangsúlyozta, ez csak a kezdet: a végső célja az, hogy újra képes legyen egyedül járni.

Az anya, ha művész – kulturális est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként?  Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük