Nem tudta, mennyi ideje van hátra: romantikus esküvőn mondott igent szerelmének a nagybeteg anyuka

Mindenki megkönnyezte a nagybeteg anyuka és szerelme esküvőjét.

rakbeteg no eskuvoje
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 47 éves Tracy Swinferd boldogan élt párjával és hat közösen nevelt gyermekükkel, ám tavaly tavasszal olyan hírt kapott az orvosi vizsgálat után, ami teljesen összetörte: négyes stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála.

Áprilisban szerzett tudomást betegségéről, és hamarosan azt is közölték vele, hogy a daganat átterjedt a tüdejére, így az állapota olyan súlyossá vált, hogy nagyjából esélye sincs a gyógyulásra.

Összefogással valósult meg a beteg nő esküvője

Amikor a diagnózis után mindent elmesélt párjának, a férfi szinte azonnal letérdelt elé, és megkérte a kezét. Tracy rögtön nemet mondott, mert nem akarta, hogy szerelme egy ilyen halálos betegséggel vegye feleségül őt. De Martin nem adta fel: még három alkalommal letérdelt elé, és feltette a nagy kérdést, mire végre negyedszerre igen lett a válasz. Fogalmuk sem volt, mennyi idejük lehet még hátra együtt, ezért minél hamarabb meg akarták tartani az esküvőt, ami egy megható összefogásnak köszönhetően valósulhatott meg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük