A kerekesszékes lányt sokat bántották, rettegett az ismerkedéstől: ma boldog házasságban él férjével Monica
A fiatal nő a sok rossz tapasztalat miatt nem gondolta, hogy valaha ilyen boldog lehet. Férjével, Aleckal több mint tíz éve szeretik egymást.
Monica Engle Thomasnál kétéves korában diagnosztizálták a Charcot-Marie-Tooth betegséget, amely a sokideggyulladások egyik gyakori, örökletes formája. Ennek következtében a végtagjaiban, főleg a lábaiban található izmok egyre csak gyengülnek, majd el is sorvadhatnak. Óvodás volt, amikor az első lábmerevítőjét kapta, középiskolás korára pedig már gyakran kerekesszékbe kényszerült.
Állapota a barátkozást, a kapcsolatok kialakítását sem könnyítette meg számára: rengeteg rossz tapasztalatot szerzett az emberekkel, iskolástársaival, ezért érthető módon rettegett az ismerkedéstől.
Félt az ismerkedéstől, most boldog házasságban él
Előfordult, hogy a fiúk a folyosón gúnyolták a járását, és az is, hogy viccből, fogadásból hívták randevúra, majd figyelték a reakcióját, és kinevették. Egy idő után úgy érezte, sosem talál majd párt, és a fogyatékossága az egyetlen, amit észrevesznek rajta az emberek. Végül aztán járni kezdett egy iskolatársával, de később kiderült, hogy akkori párja a háta mögött kicsúfolta őt, barátai pedig sokat gúnyolták, amiért egy fogyatékos lánnyal járt. Teljesen összeomlott, végérvényesen úgy érezte, őt sosem fogja már vonzónak találni senki, és fel is akarta adni a társkeresést. Az állapota tovább romlott, de egy drámacsoportban végre barátokra lelt - és bár nem gondolta, a szerelem és a boldogság is rátalált.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: Instagram/monicaenglethomas.
OLVASD EL EZT IS!
- szerelem
- mozgássérült
A mozgássérült lány esküvői fotóin könnyezik a net: megtörtént, amit remélni sem mert
- vőlegény
- kerekesszékes