Hogyan változtassam meg a karrieremet, ha fogalmam sincs, mit csinálok?
Rebeka történetének legnagyobb tanulsága, hogy nem annyira a képességek és a kiküldött önéletrajzok száma, hanem az emberi kapcsolatok határozzák meg, tudsz-e sikeresen váltani, és megtalálni az álommunkádat.
Beleragadtál egy olyan munkába, ami egyáltalán nem te vagy? Készen állsz a váltásra, de nem tudod, hol kezdd, mit csinálj? Egy nő történetét meséljük el, aki szerint radikálisan megnöveli az álommunka megtalálásának esélyét az, ha elszakadsz a konvencióktól.
Rebeka élete legnehezebb időszakát élte akkoriban. Egyetem után egyből elhelyezkedett, ahogy azt a környezete elvárta tőle. Látszólag csodás munkája volt egy nagy nevű vállalatnál, ahol többször is előléptették. Jelzálogot vett fel, a munkájából kifolyólag pedig sokat utazott világszerte. Ennek ellenére belül valamiféle ürességet érzett.
- A számos pozitívum ellenére nem élveztem a munkámat. Úgy éreztem, nem használok ki minden potenciált, ami bennem rejlik. Nem volt benne kihívás, miközben minden reggel úgy akartam ébredni: ma valami nagy dolgot viszek véghez, vagy megváltoztatom valakinek az életét. De fogalmam sem volt, mit csinálhatnék.
Rebeka évekig csak küszködött, analizálta a helyzetét, próbálta fejben kitalálni, hogyan változtasson, de sosem lépett előrébb. Ma, amikor már túl van a nehéz időszakon, és megtalálta az álommunkáját, visszamenőleg úgy látja, három igazi akadály állt az útjában, amit minden karrierváltónak meg kell ugrani.
Te vagy az akadály
Hiába akarsz te változtatni az életeden, valószínűleg az is te vagy, aki visszatartja a folyamatot. Rebeka a legmélyebb kétségbeesésében nem vett észre számos egyértelmű jelet: társaságban szégyellt a munkájáról beszélni, nem tudta elképzelni, hogy a főnöke munkáját végezze, és megdermesztette a félelem, mikor arra gondolt, hogy 70 éves korában, ha visszatekint, nem lesz büszke élete munkájára.
- Nap mint nap tehetetlennek éreztem magam. Minden motivációmat elvette a jelentéktelen munkám és az, hogy minden napom ugyanúgy néz ki. Nem tudtam, hogy kezdjek neki a karrierváltásnak. Féltem attól, hogy kevesebbet fogok keresni, és hogy mit gondol majd a családom, a barátaim. Féltem elveszíteni a státuszomat, amiért olyan keményen megdolgoztam. Tulajdonképpen a félelmeim és a tudatlanságom volt a karrierváltásom legnagyobb akadálya.
Analizálsz, de csak fejben
Miről szól a munkád? Ha azért fizetnek, hogy gondolkodj és megoldásokat keress problémákra, emellett pedig tartsd a kapcsolatot másokkal, Rebekához hasonló helyzetben vagy. De ha ez a munkád, akkor miért is ne használnád ezeket a képességeidet arra, hogy kitaláld, mit akarsz?
- Rendszerint, amikor hazaértem egy fárasztó nap után, bebújtam a paplan alá, és fejben analizáltam, mit kellene tennem. Vicces, mert kiderült, hogy egy kolléganőm is ugyanezt csinálta, de egyikünknél sem volt hatékony a módszer - persze nem véletlenül. Nem fejben való gondolkodással dől el a jövőd. Kezdetnek mondjuk kell egy papír és egy ceruza.
A karrierváltás egyik első lépése tényleg az elemzés, de nem elég kétségbeesve gondolkodni éjszakánként. Készíts listákat, olvass könyveket, tölts ki pszichometriai teszteket, hogy jobban megismerd önmagad.
Megvalósítanád önmagad, de nem tudod, hogyan?
Átadjuk a megoldás kulcsát!
A Femina Klub októberi estjén két sokszorosan sikeres váltó osztja meg az eredményes váltáshoz szükséges lelki és gyakorlati lépéseket, útmutatókat.
Szily Nóra coach, pszichológus a váltás gyakorlati útmutatóját adja át, míg Singer Magdolna, aki bőven 50 felett vágott bele álmai megvalósításába, és vált kirakatrendezőből mentálhigiénés szakemberré, sikeres íróvá, a lelki lépésekhez és az önmagadba vetett hit megtalálásához ad segítséget.
Jegyek még korlátozott számban kaphatók 2990 forintért!
Promóció
Helló-viszlát, konvenciók!
- Amikor elkezdtem valami teljesen más után kutatni, első körben mindig a munkahelyi toborzóknál kötöttem ki. Izgatottan meséltek nekem a versenyszellemről, más kisvállalatoknál betölthető pozíciókról, de az egész hidegen hagyott. Amiket ajánlottak, ugyanolyan munkák voltak, mint amit addig végeztem. Nem tudtak segíteni, mert én valami teljesen mást kerestem.
Kiküldheted az önéletrajzodat olyan álláslehetőségeket megpályázva, amik teljesen eltérnek az eddigi munkáidtól, de itt is megrekedsz, ha nincsenek releváns munkatapasztalataid. Tölthetsz órákat az álláskereső portálokon, ha csak azzal szembesülsz, hogy nincs meg az a képességed vagy tapasztalatod ahhoz, ami megtetszik, de eddig sosem csináltad. Ezek a módszerek épp a konvenciókhoz való ragaszkodásból fakadnak, és nem fogod velük megtalálni az álommunkádat. Szerencsére vannak megoldások, amelyek Rebekának is segítettek.
A sikeres karrierváltás 6 kulcsa szakértők tollából: az önmagadba vetett hittől az önéletrajzig
Először neked kell elhinned, hogy valóban megtörténik, utána mások is el fogják, sőt, elismerik a bátor lépésedet!
ElolvasomNe egyedül küzdj
- A legnagyobb akadály, amivel szembesültem, a tehetetlenség volt. Váltani akartam, de a rizikót nem mertem vállalni, csak fulladoztam a saját mamlaszságomban. Akkor kezdtem el valóban haladni, amikor szándékosan embereket állítottam magam mellé: olyanokat kerestem a munkahelyemen, akik szintén menekülni akartak.
Keress fel egy coachot, hiszen a segítségük iránt hazánkban is egyre nagyobb a kereslet. Kezdj el minél több, különféle személyiségű emberrel találkozni, mert könnyen lehet, hogy összefutsz azzal, aki elvezet az új karriered felé. Tekints a karrierváltásra úgy, mintha egy hosszú expedíció lenne, nem pedig egynapos munka.
Cselekedj, ne csak elemezz
Rebekának négy és fél évébe telt, mire otthagyta az állást, amiben nem érezte jól magát, mert csak analizált, de nem lépett semerre. A coach, akit felkeresett segítségért, ezt mondta neki egyszer:
- Rebeka, ez olyan, mintha egy erdőben állnál, ahol egy csomó ösvény van előtted, téged pedig megbénít a félelem, mert nem akarsz hibázni. De az egészben ez a kihívás: ha nem választod egyik ösvényt sem, soha nem jutsz ki az erdőből. Ha elindulsz az egyiken, lehet, hogy nem az lesz a jó választás, de korrigálhatsz, és választhatsz egy másik utat.
Ha pusztán gondolkodás helyett cselekedni kezdesz, a dolgok máris változásnak indulnak. Végezz el egy kurzust, ami érdekel, de ha nem az lesz végül az álommunkád, akkor se bánkódj! Kövesd árnyékként egy-egy napig a barátaidat, akiknek érdekel a munkája, hogy beleláss. Így kiderülhet, hogy a tényleges munkavégzés azon a területen tetszene-e neked.
Ismerj meg különböző világokat ahelyett, hogy pusztán nyitott lehetőségként léteznének a fejedben. Ha továbbra is tetszik, ásd bele magad még jobban, ha nem, akkor hagyd el. A legjobb, hogy ezt anélkül is megteheted, hogy ki kellene lépned a jelenlegi, anyagi biztonságot nyújtó állásodból. Ez még csak a felfedezés és kapcsolatépítés időszaka, ami Rebekánál a sikeres karrierváltás kulcsa volt:
- Az új kapcsolataimnak köszönhetem, hogy bemutattak a jövendőbeli sógornőmnek, és azt is, hogy eljutottam egy társadalmi start-up céghez. Amikor beléptem az irodába, egy percen belül biztos voltam abban, hogy ez a nekem való munkahely. Ha csak egy álláshirdetést láttam volna, vagy a cég honlapját, soha nem fedezem fel azt a köteléket, ami odafűz. Az, hogy találkoztam a csapattal, megtapasztaltam a munkakörnyezetet, és éreztem a hely energiáját, bizonyossá tette számomra, hogy ott a helyem.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Embereket keress, ne munkát
Az állások böngészése helyett fókuszálj inkább az emberi kapcsolataidra - a meglévőkre, és újak kialakítására. Ha jelen vagy ott, ahol ők, az a legjobb meggyőző erő, hiszen a jelenléteddel reprezentálod önmagad.
- Nem volt meg a képesítésem ahhoz, hogy annál a társadalmi vállalkozásnál dolgozhassak, amelyikbe beleszerettem. Ehelyett volt egy tonnányi lelkesedésem és akaraterőm a tanuláshoz. Ez soha nem jött volna át nekik az önéletrajzomon keresztül. Nem a képesítésem miatt kaptam meg az állást, hanem azért, mert kapcsolatot építettem ki az ott dolgozókkal. Külsősként végeztem náluk néhány bónuszmunkát, aminek kapcsán később konzultáltunk is, ez pedig ahhoz vezetett, hogy felvettek teljes munkaidőben.
Rebeka állásinterjúja egyébként borzalmasan sikerült, lefagyott, nem tudott válaszolni a kérdésekre. Képzeld csak el, ha ekkor találkozik először a csapattal, milyen első benyomást keltett volna. Soha ne felejtsd el: elsők az emberek, a munka csak másodlagos.
OLVASD EL EZT IS!
- vállalkozás
- igaz történet
Hogyan mondtam fel, és kezdtem saját, sikeres vállalkozást? Nem egynapos munka, de neked is sikerülhet
- változás
- munkahelyváltás