Embertelen sors várt a japán vigasznőkre: több tízezer asszonyt tettek a hadsereg szexrabszolgájává a 20. században

A világháborúk alatt számos országban létesítettek bordélyházakat a katonáknak, azonban az általuk elkövetett nemi erőszakot így sem sikerült teljesen megszüntetni vagy elkerülni. Ráadásul a piros lámpás létesítményekben borzasztóan kihasználták és elhanyagolták a nőket, nem beszélve arról, hogy sokan egyáltalán nem önszántukból vállalták ezt a munkát.

Japánban több tízezer, sőt egyes szakértők szerint akár több százezer asszonyt raboltak el és tettek a sereg szexrabszolgájává az 1930-as évektől kezdve. Az áldozatokra, akiket egyszerűen csak vigasznőnek neveztek, embertelen sors várt.

A japán vigasznőket szexrabszolgának rabolták el

Ahogy más országokban, úgy eredetileg Japánban is az volt a célja az úgynevezett vigaszállomásoknak, hogy visszaszorítsák az erőszakot, csökkentsék a nemi betegségek terjedését, de közben kielégítsék a katonák szexuális igényeit azzal, hogy prostituáltakat bocsájtanak a rendelkezésükre. Az első ilyen bordélyházat 1932-ben hozták létre Sanghajban, itt a munkára önként jelentkező örömlányok szolgálták ki a férfiakat. A birodalom terjeszkedésével, a katonák számának növekedésével viszont az évek múltán már nem volt elég nő a piros lámpás intézményekben, ezért úgy döntöttek, elrabolják vagy csapdába csalják az asszonyokat, illetve a lányokat, és így teszik őket szexrabszolgává.

A History arról számol be, hogy 1932 óta a bordélyok folyamatosan terjedtek és sokasodtak Japánban, 1937-ben azonban egy olyan esemény történt, ami az egész világot megrázta. December 16-án a japán csapatok hathetes mészárlásba kezdtek, miután megpróbálták meghódítani a Kínai Köztársaságot. Lényegében sikerült elpusztítaniuk Nanking városát, a hadjárat alatt a katonák rengeteg, körülbelül 20-80 ezer nőt erőszakoltak meg. A tömeges erőszak híre elborzasztotta az országokat, Hirohito császár pedig attól félt, hogy ez rossz hatással lesz imidzsére, ezért még több vigaszállomást hozott létre.

Kezdetben toborozni próbálták a prostituáltakat, ám így sem volt elég jelentkező. Végül az általuk megszállt területekről, legfőképpen Koreából, Kínából vagy más délkelet-ázsiai országból rabolták, illetve csábították el a nőket. Voltak, akiket az utcáról vagy otthonukból ragadtak el, és voltak, akiket más, például gyári vagy ápolónői munka ígéretével csaltak csapdába. Előfordult az is, hogy a fiatal lányokat szó szerint megvásárolták a szüleiktől. A szexmunkára kényszerítettek jó része maximum 18 éves volt, de rengeteg ennél is fiatalabb, akár 14 éves áldozatot hurcoltak el rabszolgának.

Brutális bánásmód, embertelen sors

Az átélt gyötrelmekről és szenvedésről maguk a vigasznők számoltak be. Akaratuk ellenére kényszerítették őket szexre, naponta többször megerőszakolták és bántalmazták őket, előfordult, hogy 24 óra alatt átlagosan 25-35, vagy akár ötven katona is kihasználta őket. Aki teherbe esett, azt abortuszra kényszerítették, de gyakran a nők maguk próbálták megszakítani a terhességet, és sokan emiatt meddővé is váltak. A verések, a kínzások mindennaposak voltak, a bordélyház dolgozói egészségügyi ellátást általában nem kaptak, és akkor is teljesíteniük kellett a szexuális szolgáltatásokat, ha nemi betegségeket kaptak el vagy óriási fájdalmaik voltak. 

Bár egyesek ma is tagadják, hogy kényszerítették volna a nőket, a fennmaradt bizonyítékok, visszaemlékezések és az egykori vigasznők beszámolói az ellenkezőjéről tanúskodnak. A részleteket azonban nehéz volt feltárni, mert kevés adat állt rendelkezésre, és a bordélyházakban munkára kényszerített asszonyok 90%-a nem élte túl a háborút. Akik nem a bánásmódba, a sérülésekbe és a betegségekbe haltak bele, azok gyakran öngyilkosságot követtek el.

Sokáig hallgattak a történtekről

Akik életben maradtak, azokra kirekesztés várt szabadulásuk után, sokan még saját családjuk előtt is titkolták mindazt, ami velük történt. A vigasznők sokáig hallgattak, az áldozatok az 1980-as évektől kezdték csak lassan, óvatosan megosztani múltjukat az egész világgal. Végül a következő időszakban egyre többen megszólaltak, és sok tagadás után 1993-ban a japán kormány is elismerte a történteket. A kísérletek és a felszólítások ellenére viszont még mindig nem született a túlélők számára elfogadható bocsánatkérés vagy megoldás. A japán kormány 2015-ben bejelentette, hogy kártérítést fizet a vigasznőknek, de a felajánlott jóvátételnél Dél-Korea sokkal többet várt, ám kérésüket visszautasították. 

2015 decemberében a miniszterelnök Abe Sinzó és Pak Kunhje koreai elnöknő formálisan megegyeztek az ügy rendezéséről. Japán beleegyezett, hogy mintegy 8 millió dollárból alapot hoz létre a túlélők számára, az ügyet pedig ezzel végérvényesen lezártnak tekintették. A háborús bűncselekményeket elkövetőket nem vonták felelősségre, nem részesítették őket büntetésben. A súlyos traumákat átélt nőkkel pedig semmi sem felejtetheti el múltjukat, és nincs olyan megoldás, ami semmissé tenné mindazt, amin végigmentek a vigaszállomásokon.

Tábori bordélyok az I. világháború idején

Tábori bordélyok az I. világháború alatt is léteztek. Az osztrák–magyar hadvezetés felismerte, hogy a katonák szükségleteit muszáj kielégíteni, a szervezett módon működő tábori bódék pedig a terjengő nemi betegségek ellen is megoldást jelentettek, hiszen az itt dolgozó kurtizánoknak kötelező volt orvosi ellenőrzéseken részt venni.

Képek: Pinterest, Wikipedia, Wikipedia. 

• szexrabszolgaság
• vigasznők
• háború
• szexuális erőszak
• bántalmazás
• női sorsok
• japán
• nemi erőszak
• Lélek&Test