Egyszerű módszerrel erősíthető az intimitás és a kapcsolat - A kutatók elmondták, mit kell hozzá tenni
Nemcsak az érzelmeket, hanem a vágyat is erősíti ez az egyszerű technika.
Az intimitás igen fontos, nélkülözhetetlen összetevője, részlete minden párkapcsolatnak. Nem csupán a szexet értjük alatta, hanem a felek közötti szoros köteléket, bensőségességet, bizalmat és meghittséget is.
Előfordul azonban, hogy ez gyengülni kezd, ami veszélybe sodorja a szerelmet, és könnyen szakításhoz vezethet. Ezért is érdemes tudatosan erősíteni. Erre számos módszer létezik, de a kutatók felfedeztek egy újat, ami, bár kicsit furcsának hangzik, valójában egyszerű, és igen hatásos.
Így fokozható könnyen az intimitás
A Journal of Social and Personal Relationship című szaklapban publikált kutatás eredményei arra világítottak rá, hogy az egyszerre végzett mozdulatok fokozzák az érzelmi és a szexuális intimitást. A párok ugyanis, akik részt vettek a kísérletben, sokkal magasabb fokát élték meg ennek, miután egyszerre lélegeztek vagy éppen mozogtak.
A kutatók a vizsgálatot négy részre bontották. Az elsőben azonos nemű, idegen alanyokat ültettek olyan speciális szobabiciklikre, melyek első kereke közös volt, majd arra kérték őket, meséljenek el egy személyes történetet, miközben tekernek. Végül pedig kitöltettek velük egy kérdőívet a másikkal kapcsolatos érzelmekről, véleményről. A második körben már direkt arra kérték a résztvevőket, hogy közösen pedálozzanak, míg a harmadikban szerelmeseknek kellett hallgatniuk összehangolt, illetve nem összehangolt lépések hangját, miközben arra kérték őket, gondoljanak párjukra. A negyedik szakaszban pedig a légzésre koncentráltak.
Dr. Gurit Birnbaum, az izraeli Interdisciplinary Center Herzliya's Baruch Ivcher Iskola pszichológusa elmondta, hogy az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy a szinkronban lévő mozdulatok még az ismeretlenek között is erősítik a kapcsolatot, a szerelmeseknél pedig még intenzívebb a hatásuk. Náluk nemcsak az érzelmi, hanem a szexuális intimitás és vágy is erősödött attól függetlenül, hogy direkt mozogtak egyszerre, vagy csak teljesen véletlenül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hogyan ültethető át a módszer a hétköznapokba?
A technika a kísérlet alapján valóban furcsán hangzik, de egy kicsit másképp hatásosan alkalmazható a hétköznapokban is. Shelly Bullard a kutatással kapcsolatban adott megvalósítható tippet erre a módszerre. Szerinte szeretkezés előtt, az előjáték során még hatásosabb alkalmazni, méghozzá úgy, hogy a felek figyelnek egymás légzésére, szinkronba hozzák a belégzést, a kilégzést, és teljesen ráhangolódnak a másikra. Az eredményt pedig a szemkontaktus még inkább fokozhatja.
Ha ezt rendszeresen gyakoroljátok, sokkal szorosabbá válhat köztetek a viszony, erősödhetnek az érzelmek, a szerelem, és meghittebbé, bensőségesebbé válhat a kapcsolat.
Érzékeny pontok a nő kezén
A szex során még nagyobb élményben lehet részed, ha előjáték gyanánt a párod tudatosan ingerli a megfelelő akupresszúrás pontokat. Ha ezeket a helyeket érinti meg a tenyereden, az garantáltan intenzív orgazmust eredményez majd.
4 szexpont a nő kezén, ami extatikus orgazmust hozhat: itt masszírozzon a párod szex előtt
Nézegess képeket!
Elolvasom